Gőzerővel készül Balzsay a Balatonman versenyre

Gőzerővel készül Balzsay a Balatonman versenyre

2013. 05. 05.
Megosztás

Már javában készül Balzsay Károly a június 15-i Balatonman triatlon versenyre.

A korábbi olimpikon, kétszeres profi ökölvívó világbajnok az idő rövidsége miatt úgy döntött, hogy csak a fél ironman teljesítésére vállalkozik: 1,9 kilométert úszik, 90 kilométert kerékpározik és félmaratont fut majd. Egy profi országúti biciklin készül a megmérettetésre, azt mondja, annyira tetszik neki, hogy le sem akart róla szállni.

Immár második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Balatonman Triatlon Fesztivált, június 15-én várják majd a sportolni vágyókat a gyönyörű üdülővárosban. A klasszikus táv 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást jelent. Balzsay Károly is részt vesz, fél ironmant teljesít. Profi országúti kerékpárját annyira megkedvelte, hogy a kipróbáláskor azonnal letekert vele 25 kilométert, elmondása szerint abba sem akarta hagyni a biciklizést.
Balzsay Károly már túl van első félmaratonján. Április 14-én, szintén Balatonfüreden teljesítette a távot a Maratonman-sorozat első állomásán. „Ugyan korábban az edzőtáborokban, vagy egy-egy profi meccsre készülve már futottam ennyit egyszerre, de hivatalosan ez volt az első félmaratonom” - mondta a sportember a befutónál. Elárulta azt is, hogy végig óriási volt a hangulat, és hogy kellemes tempóban, mosolyogva futott. Nagyon fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket, mert kedvet hoznak a sportoláshoz.

Prémium kategóriás versenysorozatról van szó, így mindenből a legjobbat szeretnék nyújtani a sportolni vágyóknak. „Profi versenyre számíthatnak a résztvevők, festői környezetben. Ezen kívül széleskörű sportszakmai expo és szabadidős, családi programok várnak mindenkire” - mondja Zelcsényi Miklós főszervező. Az is a célok között szerepel, hogy az emberek megtapasztalják: a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja. Megfelelő felkészüléssel bárki lehet Ironman, de nem is a táv a fontos igazán a főszervező szerint, hiszen mindenki fantasztikus élményeket élhet át, függetlenül attól, hogy mennyit teljesített.

A triatlon fesztivál egyik csúcspontja a „Fáklyás Futam” elnevezésű verseny lesz. Sötétedés után a nevezők itt egy fáklyákkal kivilágított pályán futhatnak együtt az ország legjobb ironman versenyzőivel.

(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)