Güttler Károly balesete, feljelentés lesz az ügyből

Güttler Károly balesete, feljelentés lesz az ügyből

2012. 06. 26.
Megosztás

Jobban van, így kedd reggel már ismét dolgozik Güttler Károly, aki vasárnap kilenc órakor szenvedett balesetet Budapesten, az M3-as kivezetőjén.

Az olimpiai ezüstérmes úszó motoron közlekedett, amikor jobbról felöklelte őt egy autós, aki aztán segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Güttler Károly természetesen feljelentést tett, és a baleset pontot tett egy régóta a fejében motoszkáló kérdésre is.

„Mostantól nem ülök többé motorra – jelentette ki Güttler a Nemzeti Sportnak.
– Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon meddig motorozhatok még, s bár eddig nem volt egyértelmű válaszom erre, a baleset elhatározásra késztetett. Szerencsére jól vagyok, leginkább lelkileg viseltek meg a történtek. A sisak és a speciális ruha ugyanis védett, és az is segített, hogy bár sohasem tanultam, hogyan kell esni, jól estem. Végig tudatában voltam a velem történteknek, így aztán még csúsztam az aszfalton, amikor már a mögöttem érkező autókat figyeltem. Amikor megálltam, egyből felpattantam, és a szalagkorláthoz futottam, hogy nehogy újabb baleset történjen... Mellettem épp egy rendőrautó közlekedett, a benne ülők rögtön megálltak és segítettek. Természetesen feljelentést tettem, hiszen az engem elütő autós továbbhajtott.”

Az ügy tehát folytatódik, vagyis Güttler Károly még jó ideig nem felejtheti el, mi történt vele vasárnap délelőtt.

(Forrás: NSO)