Gyárfás Tamás: volna esély a 2021-es úszó vb-re

Gyárfás Tamás: volna esély a 2021-es úszó vb-re

2012. 11. 20.
Megosztás

Gyárfás Tamás elnök szerint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) megpályázhatja a 2021-es világbajnokságot.

E szándékot az után erősítette meg az MTI érdeklődésére, hogy a kormányzat hivatalos levélben értesítette a MÚSZ-t: támogatja, hogy Budapesten egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum épüljön a lágymányosi Tüske-csarnok mellett.

A MÚSZ elnöke Vígh László kormánybiztostól kapta a levelet, aki ebben leszögezte: az építtető Nemzeti Sportközpontok minden tőle telhetőt szeretne megtenni, hogy 2014 tavaszára nemzetközi szinten is különleges sportcentrum jöjjön létre a Rákóczi híd közelében.

Mind a 2019-es, mind a 2021-es úszó, vízilabda, nyíltvízi, műugró és műúszó világbajnokság helyszínéről a FINA Büro 2013 júliusában, a barcelonai vb-n zajló ülésén hoz döntést - mondta el kedden a sportdiplomata, aki a világbajnokságok színhelyének kijelölésére hivatott Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának tagja is egyben.

„Sajnos a jelentkezési határidő 2012. november 1-én lejárt, de ha gyors hazai felhatalmazást kapnánk, nem tartom kizártnak, hogy a magyarok jelentkezését is számításba vegyék - mondta Gyárfás Tamás.
- Meg kell próbálni. 2015-ben Kazany, 2017-ben a mexikói Guadalajara a házigazda. Az azt követő két vb-re Dél-Korea, Kína és Japán küldte el időben a nevezését. A koreai pályázók már Londonban is nagyon hatékonyan kampányoltak; úgy érzem, hogy 2019 az övék lesz. 2021-re - ha pótlólag elfogadják a jelentkezésünket - volna esélyünk. Már csak azért is, mert 2009-ben Sanghaj volt a vb-rendező, a japán Fukuoka pedig 2001-ben látta a világ legjobbjait vendégül.”

Gyárfás hozzátette: „A magyar úszás és vízilabda nemzetközi tekintélye hatalmas, sőt Risztov Évának köszönhetően már a hosszútávúszásé is. A döntéshozóknak mindenek előtt azzal érvelnék, hogy a vb egy csodálatos fedett létesítményhez segítené a magyar úszókat, vízilabdázókat.”

Az úszószövetség elnöke kiemelte: az ismeretei szerint 12 milliárd forintba kerülő komplexumnál nincs jobb befektetés: „A kijelölt helyszín ideális. Nemcsak az élsport, hanem az egyetemi ifjúság is rendszeresen használhatná az uszodát, nem is beszélve a környék lakóiról. Egy ilyen fantasztikus uszoda jelképesen akár kiválthat két kórházat. Mindemellett a magyar úszás és vízilabda sikerei továbbra is garantáltak lehetnek” - mondta.

A Nemzeti Sportközpontok az MTI-hez kedden délután eljuttatott közleményében ugyanakkor kifejtette: "Vígh László levélben tájékoztatta a Magyar Úszó Szövetség elnökét arról az örömteli hírről, hogy uszoda épülhet a Tüskecsarnok mellett. A kormánybiztos azonban arra nem tett ígéretet, hogy ez alkalmas lesz világbajnokság megrendezésére. A MÚSZ egyébként a pályázattal és a rendezéssel kapcsolatban előzetesen nem kereste meg a Nemzeti Sportközpontok vezetését."

Az NSK kiemeli még, hogy a kormány kérésére már elkezdte az uszoda építéséhez kapcsolódó feladatok kidolgozását, de a beruházásról végleges döntés még nem született.

(Forrás: MTI)