Gyászolnak a sporttudósok, elhunyt Mónus András, a MOB szakmai bizottságának egykori tagja

Gyászolnak a sporttudósok, elhunyt Mónus András, a MOB szakmai bizottságának egykori tagja

2022. 11. 21.
Megosztás


November 20-án, 88 esztendős korában váratlanul elhunyt dr. Mónus András, a Magyar Sporttudományi Társaság korábbi főtitkára – tájékoztatta a MOB-ot a tudóstársaság. A testnevelő-pszichológus, válogatott íjász, mesteredző, Hepp Ferenc-díjas kutató, a Magyar Sporttudományi Szemle alapító szerkesztője korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság Szakmai-Tudományos Bizottságának is.

Mónus András 1934. május 3-án született Hódmezővásárhelyen. Elvégezte a Magyar Testnevelési Főiskola tanári és íjász szakedzői szakát, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen pszichológusként diplomázott, majd doktorált. A Tipográfia színeiben az íjászválogatott tagja volt 1961 és 1967 között, majd a válogatott szövetségi kapitánya 1984-ig. Legjobb edzői eredményeként Nagy Béla Moszkvában 5. lett; rá egy évre mesteredzői címet kapott. A TF Orvostudományi Tanszékének oktatója, 1988-tól címzetes egyetemi tanár. A Magyar Pszichológiai Társaság tagja.

Sportvezetőként az Országos Testnevelési és Sporthivatal (közben: ÁISH) oktatási és tudományos főosztályvezetője (1985-1994), a Magyar Testnevelési és Sporttudományos Tanács főtitkára (1985-1996), a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára (1996-2010), a Magyar Edzők Társaságának egyik alapító tagja. Nemzetközi munkáját a nyolcvanas évek közepétől évtizedeken keresztül a Nemzetközi Sporttudományi és Testnevelési Tanácsban (ICSSPE) fejtette ki; 2000-től tiszteletbeli tag.

A szabadon választott Magyar Olimpiai Bizottságban (1989) tagja volt a szakmai-tudományos bizottságnak is. A magyar delegáció tagjaként részt vett többek közt a pekingi olimpián.

Számos szakmai, módszertani, tudományos közlemény, publikáció, könyv szerzője, kongresszusokon előadó a gyógytestnevelés, a rehabilitáció, az edzésmódszertan és a sportpszichológia témakörében.

„Nemcsak egy kollégát, egy igaz barátot vesztettünk el, hanem társaságunk meghatározó tagját, a magyar sporttudományi élet egyik megalapozóját, aki nagyon sokat tett azért, hogy a magyar sporttudományt, nemcsak idehaza, hanem a nemzetközi sportéletben is elismerjék” – írta honlapján rövid megemlékezésében az MSTT.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését, részvétét fejezi ki a családnak és a sporttudósok közösségének.

(MOB; fotó: tf.hu)