Gyeplabda: drasztikus sportági reform a modernség jegyében

Gyeplabda: drasztikus sportági reform a modernség jegyében

2014. 03. 20.
Megosztás

A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián már nem két félidős mérkőzéseket rendeznek gyeplabdában – jelentette be a sportág nemzetközi szövetsége (FIH). A kétszer 35 perces találkozók helyett négyszer 15 percre változik a játékidő, ugyanakkor bevezetik az időkéréseket.

Minden büntető korner és gól után 40 mp-es szünetet iktatnak be, a nagyszünet tízperces lesz, az első és a harmadik negyed után pedig két-két perces pihenőnek állnak a csapatok rendelkezésére.

„A hozzáadott szünetekkel a szurkolók még több visszajátszást élvezhetnek, és még inkább elköteleződhetnek a játék iránt a stadionban és azon kívül is, a kommentátoroknak pedig lehetőségük lesz elemzésekre a játékmegszakítások során” – mondta a FIH elnöke, Leandro Negre.

A nemzetközi szövetség Európában és Indában is tesztelte már az új lebonyolítási rendszert, és szeptember 1-jétől minden olimpiai selejtezős eseményen ezt a formátumot alkalmazzák.

(Forrás: NSO)