Győrből elindult a fáklyafutás, országos körúton az EYOF-láng

Győrből elindult a fáklyafutás, országos körúton az EYOF-láng

2017. 05. 27.
Megosztás

Útjára indult az EYOF-fáklya, amely körbejárja az országot, hogy hirdesse és népszerűsítse a július 23-án kezdődő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.

Az esemény megnyitóján a 24 órás „Aludj máskor” vetélkedőn részvevő középiskolás csapatok segítettek. Az idei vetélkedő nemcsak egybeesett a fáklyafutás indításával, de maga a verseny az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról is szól. A csapatok ennek megfelelően öltöztek be, készítették a díszleteket, a zászlókat és a különféle kellékeket, „lángoló fáklyát”, harci szekeret, míg mások dobokkal és kürtökkel lelkesítették a csapattársakat és az EYOF-láng országos körútjának elindulását, valamint a nyári sportrendezvényt.

A város részéről Radnóti Ákos alpolgármester köszöntötte a diákokat, aki elmondta, mindenkinek jó szórakozást és kikapcsolódást kíván, továbbá biztos benne, hogy az idei 24 órás vetélkedő is jól sikerül! Az EYOF-lángja ezen a héten Borkai Zsolt olimpiai bajnok polgármesterünk vezetésével érkezett meg Győrbe, s ma indul el országjáró körútjára. Az országban először rendezünk ilyen versenyt, s ti is láttátok, hogy fantasztikus létesítmények készülnek el erre az olimpiai fesztiválra. Külön köszönöm nektek, hogy sokan önkéntesként is részt vesztek majd az EYOF-on, illetve azt is köszönöm, hogy segítetek a lángfutásban is. Mindenkinek nagyon sok sikert kívánok, hajrá Győr, hajrá EYOF! - zárta szavait az alpolgármester.

Ezt követően a láng a csapatkapitányok segítségével kézről kézre járt, hogy eljusson a fáklyafutást kísérő autókhoz és elinduljon szerte az országban és hirdesse az EYOF-ot, a fiatal sportolók nagy rendezvényét és a várost! Az EYOF-láng június 30-án érkezik vissza Győrbe.

Az EYOF-láng útvonala ide kattintva megtekinthető.

(Győr 2017, fotó: O. Jakócs Péter)