Jakabos a 200 méteres női vegyes úszást is megnyerte

Győrből indul, és Kazanyon át vezet Jakabos Zsuzsanna útja a negyedik olimpiája felé

2015. 06. 25.
Megosztás

A 26 esztendős Jakabos Zsuzsanna edzője szerint parányi előnyt sem jelent a negyedik olimpiájára készülő versenyzőjének a számára, hogy győri sportolóként hazai pályán indulhat neki a szombaton kezdődő nyolcnapos országos bajnokság maratoni erőpróbájának. Mert, hogy a víz ott sem más, az időmérés pedig a teljesítmények összehasonlításának objektív eszköze. Ezt a mértéktartó gondolatmenet folytatva Petrov Iván úgy fogalmazott, hogy az új győri uszodában Zsuzsannának először is a világbajnoki részvételt kell kiharcolnia, és csak az utolsó hazai válogatón elért helyezéseinek ismeretében szabad még messzebbre tekinteni.

Mások szerint Jakabos ezúttal sem csak a szépségével fog kitűnni…

„Ha már nyolcnapos a magyar bajnokság, a menetrend pedig olyan, mint amilyen Kazanyban vár majd a világbajnokság szereplőire, akkor a versenyprogramunkat is ehhez kellett igazítanunk – mondta Petrov Iván a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. – Szinte minden napra jut majd egy nehéz és egy viszonylag könnyebb szám, de most a többi válogatott úszóval együtt mi sem szeretnénk ellőni azt a puskaport, aminek a kazanyi világbajnokságon kell igazán nagyot szólnia. Ettől persze még csúcsok is születhetnek Győrben.”

Tekintettel arra, hogy a jelenleg 12 férfi, illetve 11 „A” szintes női úszó különösebb ráhangolódás nélkül, edzésből vág neki a bajnokságnak, a címvédők és a kihívók, illetve a világranglistán a legjobban álló versenyzők között valóban nagy csaták alakulhatnak ki. Ezek egyikéről - a női 200 méteres pillangóúszásról - a napokban már többször is szó esett.

„Nagyon örülnénk annak, ha ebben a számban éppen olyan sorrend alakulna ki, mint amilyet a bajnoki rajt előtt az idei világranglista mutat, ugyanis ott Zsuzsanna a tízedik, Hosszú Katinka a tizenegyedik, Szilágyi Liliána pedig a tizenharmadik. Rangadó lesz ez a versenyszám a javából."

A 2013-as vállműtétje után nem lehetett teljes és igazán eredményes Jakabos tavalyi évadja, most viszont, hogy már nem kell visszafognia magát, a lemaradását ledolgozó hosszú „üldözőversenyének” végéhez érkezett.

„Hihetetlen, hogy mennyi mindent kellett újra felépíteni, kezdve az izomzat munkára fogásától, a mozgató idegpályák felélesztésével és az ideális technika elemeinek összerakásával, de most már majdnem ott tartunk, hogy Zsunak egyetlen kihívás elől sem kell meghátrálnia. Minden úszásnemben sikerült a tavalyi eredményeket túlszárnyalni, tehát nem csak a 200 pillangón, hanem a 200 vegyesen is, ahol már áprilisban sikerült „beúsznia” magát a világranglista ötödik helyére, amelyet az óta is biztosan tart.”

Jakabos Zsuzsanna – ahogy a férfiaknál Cseh László – a negyedik olimpiájára készül. Az egymáshoz kapcsolódó feladatok láncolatában az első akadályt, ahogy mestere mondja, „edzésből” most Győrben kell vennie, a következőt a július végén kezdődő kazanyi világbajnokságon, amely vitathatatlanul a legtöbbet számító olimpiai kvalifikációs verseny a Rio felé vezető, lassan már csak egy évig tartó úton.

Ide vonatkozó hír, hogy megtartotta első ülését a Magyar Úszó Szövetség májusban megválasztott új elnöksége, amely a kazanyi vb-csapat összetételéről, illetve a balatonfüredi Magyar Úszás Napjának mérlegéről kapott tájékoztatást.

Kiss László szövetségi kapitány ott ismertette a kazanyi vb-csapatra esélyesek névsorát. A szakvezető jelezte, a FINA által kijelölt A- és B-szintek alapján lehet a vb-re nevezni, nálunk azonban elsősorban az A-szintesek kerülnek szóba. „A névsort az országos bajnokság zárónapján terjesztem az elnökség elé, remélem, egy tizennyolc-húszfős csapat simán meglesz” – jelentette ki Kiss László, hozzátéve, ezúttal nem visznek fiatalokat rutinszerzés céljából, ugyanis az utánpótlás-korosztály legjobbjainak a trabzoni EYOF-on, illetve a szingapúri junior világbajnokságon kell helytállniuk.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, MUSZ, fotó: MOB/Kovács Anikó)