Cseh László Európa-bajnok, további két magyar ezüst- és egy bronzérem

Cseh László Európa-bajnok, további két magyar ezüst- és egy bronzérem

2012. 05. 23.
Megosztás

Az Európa-bajnokság harmadik versenynapja döntői a férfiak medencés maratoni számával az 1500m gyorssal kezdődött.


A nyolc között két olasz, két magyar és két német ellenfele egy-egy francia és ukrán úszó volt.
A 18 éves olasz Gregorio Paltrineri (a képen) nem bízta a véletlenre a dolgot. 150m-nél érle állt, s onnan egyre jobban elhuzott a többiektől. és biztosan lett Európa-bajnok. Kis Gergő 500m-nél állt a második helyre, s végig követte az olasz riválisát, és ő is 15 perc alatt ért a célba másodikkémt. A másik magyar Gyurta Gergely célja az olimpiai "A" szint (15:11.83) teljesítélse volt. Ezt jóval túlszárnyalta és az olasz és a honfitársa mögött bronzérmet szerzett, s 15:04.38-as ideje olimpiai "A" szintet eredményezett.

"Kétszázig talán együtt voltunk, aztán annyit vettem észre, hogy ötszáznál valaki elindult, gondoltam, majd elfárad, és behozom a végén. Aztán láttam, hogy nyerni már nem tudok, s akkor már a második hely megtartására figyeltem, nem is nagyon hajráztam" - mondta Kis Gergő.

Gyurta inkább az órával volt nagy versenyben, ugyanis a harmadik hely mellett a 15:11.83 perces olimpiai A-szintért is küzdött, és ez 15:04.38-as idejével össze is jött neki.
"Ilyen boldog soha nem voltam, mint most, már másfél éve üldözöm az olimpiai A szintet. Innentől felszabadultan tudok készülni az olimpiára" - lelkendezett Gyurta. - Nem érdekelt volna az sem, ha nyolcadik vagyok, de az A szinten belül érek célba, így ez a bronzérem megszerzése most elképesztően jó érzés."

Következett két elődöntő, amelyben mindkét címvédő magyar, Gyurta Dániel és Hosszú Katinka ellentmondást nem tűrő módon, remek teljesítménnyel jutott be a csütörtöki döntőbe.
Gyurta a 200 m mell elődöntőjében nemcsak saját futamában bizonyult ellenállhatatlannak, hanem 2:10.06 perces idejével a teljes mezőnyt maga mögött tartotta. Még éppen bejutott a legjobb nyolcba Molnár Ákos is, akinek a nyolcadik pozíciót hozta a 2:12.23-as eredmény.

A Gyurtához hasonlatosan a 2010-es budapesti Eb-n aranyérmes Hosszú (a képen) a 200 m vegyes elődöntőjében parádézott: 2:11.89 perccel a legjobb időt produkálta, s mind a tizenöt riválisát megelőzve lett első. A két éve Európa-bajnoki második Verrasztó Evelyn is megnyerte saját futamát, az összesítésben pedig a harmadik helyet jelentette számára a 2:12.67 perc.

Kozma Dominik - aki a legjobb idővel jutott a 2000m gyors fináléba - harmadikként fordult az első ötven méter után, majd feljött a második helyre, melyet egészen az utolsó hossz kezdetéig tartani tudott. Ekkor azonban kicsit mintha elfáradt volna, közvetlen riválisai egyre feljebb úsztak rá, de benyúlásával megszerezte a harmadik helyet.
A számot a táv világcsúcstartója, a német Paul Biedermann nyerte. A 21 éves Kozma első Európa-bajnoki érmét nyerte ezzel a felnőttek között.

"Gondoltam rá, de nem hittem el, hogy összejön, kimondhatatlanul örülök neki - nyilatkozott Kozma.
- Azt, hogy mindössze három századmásodperccel előztem meg a negyedik helyezettet, szerencsének is lehet mondani, amely most mellém állt. Ez benyúlás kérdése, a negyediknek nem volt szerencséje. Egyébként nem volt különösebb taktikám, csak annyit terveztem, hogy elkezdem és befejezem. Az első száz erősebb volt, mint gondoltam, a végére azért rendesen beállt a lábam. Az utolsó öt métert csukott szemmel tettem meg".

Biczó Bence és Cseh László egyformán a döntőbe került 200 m pillangón.
Kettejük közül az esti elődöntőben az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó volt a jobb, aki a teljes mezőnyt leiskolázva 1:55.77 perccel első helyezettként lett finalista.
Cseh, a versenyszám korábbi Európa-bajnoka és olimpiai másodikja leginkább csak arra ügyelt, hogy meglegyen a nyolcba kerüléshez szükséges idő, s ez sikerült is neki, hiszen 1:57.44-gyel hatodik lett. Teljesen azért nem úszhatta ki magát, mert alig negyed órával később várt rá a szerda legfontosabb feladata: a 200 m vegyes fináléja.

Cseh László egy rövid pehő után ismét rajtköre állt 200m vegyesúszásban,mint a szám címvédője.
Cseh nem kapta el túl jól a rajtot, ennek ellenére a pillangó után már elsőként fordult, ám a hátúszást követően a brit James Goddard vette át a vezetést. Mellen ugyanakkor Cseh ismét az élre állt, gyorson pedig magabiztosan növelte előnyét, ezzel sorozatban negyedik Eb-elsőségét könyvelte el ezen a távon.
A 26 éves Csehnek összességében ez volt a kilencedik Európa-bajnoki aranya 50 méteres medencében, amivel beállította az 1996-ban visszavonult Egerszegi Krisztina rekordját.

Bohus Richárd az 50 m hát elődöntőjében remekelt, ötödikként úgy szerzett jogot a döntős részvételre, hogy 25.36 másodperces idejével megjavította Cseh László 2008-ben felállított 25.39-es országos csúcsát.

Nem sikerült viszont a legjobb nyolc közé kerülnie 100 m női háton Povázsay Eszternek, aki 1:02.74 perccel 15-ként végzett.

A nap két női döntőjében nem voltak érdekeltek a magyarok. A 100m mellen a német Sarah Poewe, 100m gyorson a svéd Sarah Sjoestroem szerzet bajnoki címet.

Boldogan nyugtázta a magyar szereplést Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapjának végén.

„Szép volt ez a szerda!" – összegzett a szakvezető, hozzátéve, „immár hét éremnél tartunk, a legjobb úton haladunk a tíz elérése felé."
„Cseh Laci úszótörténelmet írt azzal, hogy negyedórán belül két ilyen roppant nehéz számban ennyire fantasztikusan teljesített. A Debrecenben második ezüstérmét szerző Kis Gergő sem lehet elkeseredve, biztos vagyok benne, hogy még előbbre lép. Kozma Dominik és a kis Gyurta első felnőtt Eb-érme magáért beszél" – mondta a kapitány.
Értékelésében kitért arra, hogy a szerdai elődöntősök is kitettek magukért. „Biczó Bence és Gyurta Dani is nagyon szépen úszott, de igaz ez Hosszú Katinkára és Verrasztó Evelynre is. Az pedig különösen nagy dolog, hogy már 17 olimpiai A szintes úszónk van" – nyilatkozott Kiss László.

ÚSZÓ EB, DEBRECEN

FÉRFIAK
1500 MÉTER GYORS,
Európa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:48.92 – Európa-bajnoki csúcs, 2. Kis Gergő 14:58.15, 3. Gyurta Gergely 15:04.38
200 MÉTER GYORS
Eb: Paul Biedermann (Németország) 1:46.27, 2. Amaury Leveaux (francia) 1:47.69, 3. Kozma Dominik 1:47.72
200 MÉTER VEGYES
Eb: Cseh László 1:56.66 – Európa-bajnoki csúcs, 2. James Goddard (Nagy-Britannia) 1:57.84, 3.Markus Rogan (Ausztria) 1:59.39,...6. Verrasztó Dávid 2:01.70

NŐK:
100 MÉTER GYORS
Eb: Sarah Sjöström (Svédország) 53.61, 2. Britta Steffen (Németország) 54.15, 3. Daniel Schreiber (Németorzág) 54.41
100 MÉTER MELL
Eb: Sarah Poewe (Németország) 1:07.33, 2. Jennie Johansson (Svédország) 1:07.85, 3. Marina Garcia Urzainqui (Spanyolország) 1:07.91