Győzelemmel kezdtük a miskolci vb-t

Győzelemmel kezdtük a miskolci vb-t

2013. 12. 16.
Megosztás

Az első két harmad után 1–0-ra még a litvánok vezettek, ám a záró játékrészben a magyar fiatalok beindultak, és végül sima győzelmet arattak.

Összességében ezzel az első meccsel – kiváltképpen az eredménnyel nagyon elégedettek lehetünk, de valószínűleg van még több is ebben a csapatban. Holnap a román válogatottal folytatjuk.
Rich Chernomaz, Magyarország: „Az első meccs mindig nehezebb, az elején kicsit idegesek voltunk, és túl sok lehetőséget adtunk a litvánoknak. Ők pedig jól korcsolyáztak, jól járatták a korongot, így élni tudtak vele. A második harmadban szerencsénk volt, Ágoston nagyon jó munkát végzett és a meccsben tartott minket. A harmadikban aztán elkezdtük azt játszani, amit tudunk, gyorsan pörgettük a játékot, nagy nyomás alatt tudtuk tartani őket. Miután a védekező harmadban kiállításokat kapott az ellenfél, megváltozott a játék képe, nem tudták már felvenni a versenyt velünk. Remek emberelőnyös játékunk volt. Nem szabad egyik csapatot sem lenézni, és garantáltnak venni a győzelmet. Örülök, hogy ezt megértették a srácok.”
Aigars Cipruss, Litvánia: „Az elején azt játszottuk, amit megbeszéltünk, jól ment. Igyekeztünk védekezni, mert tudtuk, hogy a magyarok gyorsabbak és tapasztaltabbak. A harmadik harmadban vétettünk pár hibát, kicsit kizökkentünk a koncentrációból, ami a meccsünkbe került. Három gólt is kaptunk hátrányból, ami megpecsételte a sorsunkat és nehézzé tette a végét a meccsnek. A srácok ettől függetlenül jól hajtottak, és ezek a meccsek azok, amelyek segítik a fiatal csapatomat, hogy fejlődjön. A munkájukkal elégedett voltam, a hibákat pedig majd közösen kijavítjuk, ez még csak az első meccs volt. A magyaroknak gratulálok, és sok sikert kívánok a világbajnokságon.”
Hétfő 16.30-tól a románok ellen folytatják szereplésüket, a hat válogatottból az első helyezett feljut a divízió I-be.

JÉGKORONG, U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, DIVÍZIÓ II, A-CSOPORT, MISKOLC

Magyarország–Litvánia 5–1 (0–1, 0–0, 5–0)
A magyar gólszerzők: Keresztury, Kocsis, Galló, Erdély, Garát
Észtország–Hollandia 1–4 (1–2, 0–0, 0–2)
Románia–Horvátország 3–1 (1–1, 1–0, 1–0)

A tornáról az első helyezett léphet egy osztállyal feljebb, a harmadik vonalat jelentő divízió I/B-be.

(Forrás: mti, icehockey.hu)