Győzelemmel mutatkozott be a szuperdöntőben a pólóválogatott

Győzelemmel mutatkozott be a szuperdöntőben a pólóválogatott

2014. 06. 17.
Megosztás

Győztes mérkőzésen mutatkozott be csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: hétfőn hat góllal nyert az ausztrálok legjobbjai ellen.

Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese a center Hárai Balázs duplájával kezdett - derült ki a vlv.hu helyszíni tudósításából -, majd az olimpiai bajnoki aranyéremmel is büszkélkedő Varga Dénes jóvoltából lett 3-0, amire csak egy góllal tudott felelni a rivális.

A második nyolc percben már válasz nélkül maradtak az újabb magyar találatok, így Tóth Márton és Szivós Márton gólja, majd a nagyszünet előtt célba ért Hosnyánszky Norbert-bomba is (6-1).

A gyér érdeklődés mellett - a beszámoló szerint úgy harminc néző előtt - zajló meccsen a harmadik játékrészben a magabiztosan és egyértelműen nagy fölényben lévő magyar csapatból Szivós (a képen) és Hosnyánszky volt újfent eredményes, az ausztrálok csak 8-1-nél tudták második góljukat megszerezni.

A befejező negyednek 8-3-as előnnyel vághatott neki a Benedek-gárda, amelyből előbb az olimpiai és világbajnoki aranyérmes csapatkapitány Varga Dániel lőtte ki a hosszú sarkot, majd az öcs, Dénes büntetőből növelte a különbséget (10-3). Két ausztrál gól jött ekkor, majd a hajrában az ifjú vb-győztes Vámos Márton állította be a felettébb meggyőző 11-5-ös végeredményt.

A csoportkörben kedden 13.50-től Kanada válogatottjával száll vízbe a magyar csapat.

Nem történt meglepetés a további találkozókon sem, a magyar mellett a szerb, a montenegrói és az amerikai válogatott is győzött a nyitó fordulóban.
Szerbia és Montenegró kiütéses győzelmet aratott Kína, illetve Brazília ellen, az Egyesült Államoknak azonban fantasztikus záró negyedre volt szüksége Kanadával szemben.

Eredmények:

Eredmény - Világliga-döntő, 1. csoportmeccs:

B csoport:

Magyarország-Ausztrália 11-5 (3-1, 3-0, 2-2, 3-2)
Magyarország: Viktor Nagy, Miklos Gor-Nagy, Norbert Madaras, Balazs Erdelyi, Marton Vamos (1), Norbert Hosnyanszky (2), Daniel Angyal, Marton Szivos (2), Daniel Varga (1), Denes Varga (2), Marton Toth (1), Balazs Harai (2), Attila Decker
Ausztrália: James Clark, Richie Campbell (2), George Ford, John Cotterill (1), Nathan Power, Jarrod Gilchrist, Aidan Roach (2), Aaron Younger, Lachlan Edwards, Tyler Martin, Mitch Emery, William Miller, Edward Slade. Head Coach: Elvis Fatovic.

Egyesült Államok-Kanada 12-9 (1-1, 1-4, 3-3, 7-1)
Gólszerzők: Bowen 3, Obert, Rosenthal, Josh Samuels, John Mann 2-2, Nolan McConnell 1, illetve Scott Robinson 2, Oliver Vikalo, Nicolas Constantin-Bicari, Justin Boyd, Kevin Graham, Dusan Radojcic, Jared McElroy 1-1

A csoport:

Szerbia-Kína 21-9 (6-3, 5-1, 7-3, 3-2)
Gólszerzők: Prlainovic 5, Mitrovic 4, Pijetlovic, Nikic 3-3, Mandic, Filipovic 2-2, Cuk, Radjen 1-1, illetve Tan, Pan, Liang 2-2, Chen, J. Chen, Zhang 1-1

Brazília-Montenegró 5-15 (0-6, 1-3, 2-3, 2-3)
Gólszerzők: Crivella, Gomes, Delgado, Rocha, Guimaraes 1-1, illetve Murisic 5, Drasko Brguljan, Paskovic, Janovic, Saric 2-2, Petrovic, Jokic 1-1

A keddi program (helyi idő szerint, otthon két órával hátrább jár a mutató!):

14.30 Brazília-Kína
15.50 Magyarország-Kanada
17.10 Szerbia-Montenegró
18.30 USA-Ausztrália

(Forrás: MTI)