Gyulai-emlékversenyen: Pars egyéni csúccsal az élen, Kővágó győzelemmel tért vissza

Gyulai-emlékversenyen: Pars egyéni csúccsal az élen, Kővágó győzelemmel tért vissza

2014. 07. 09.
Megosztás

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián (a képen. olimpiai bajnokok Pars Krisztián és Szymon Ziolkowski) szenzációs teljesítménnyel, 82,49 méteres egyéni csúccsal megnyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A mezőny az első sorozatban biztonsági dobásokkal szórakoztatta a közönséget, egyedül Pars gondolta úgy, hogy már elsőre keményebben beleáll dobásába, ennek az eredménye 79,84 méter és vezető hely lett. A folytatásban aztán gyorsan kiderült, hogy a viadal két emberről szól majd, a világbajnok lengyel Fajdek ugyanis másodikra 80,73 méterrel beállította a szombathelyi atléta korábbi versenycsúcsát, ám az éllovas pozíciónak nem sokáig örülhetett, mivel rögtön utána a magyar olimpiai bajnok 81,65 méterre repítette a szert, ami az idei legjobbját is jelentette.

A harmadik sorozatban mindkét sztárdobó hibázott, a többiek pedig nem tudták megközelíteni őket. Nagy meglepetésre a tavaly Fajdek és Pars mögött világbajnoki harmadik cseh Lukas Melich nem tudott a legjobb nyolcba kerülni, csakúgy, mint a sydneyi olimpiai bajnok lengyel Szymon Ziolkowski, illetve a másik két magyar, Németh Kristóf (72,49 m) és Hudi Ákos (69,55 m).

A negyedik sorozatban egyedül a harmadik helyen álló tádzsik Dilsod Nazarov tudott 78,93 méterre javítani, Fajdek és Pars egyaránt 80 méter alattit dobott, s nem mérette le a kísérletet. Az utolsó előtti körben Nazarov ismét javult, 79,74 méterre, majd Fajdek megint hibázott, Pars viszont szépet dobott, igaz, 81,35 méteres kísérlete után kifejezetten dühösnek tűnt.

Az utolsó sorozatra mindenki nagyon koncentráltan lépett a körbe, Nazarov 80,24 métert dobott, majd Fajdek is óriásit, igaz, szektoron kívülre, ezzel Pars győzelme biztossá vált. A szombathelyi atléta gyorsan forgott, szépen eresztette el a kalapácsot, az 82,49 méternél csapódott a földbe.
Teljesítménye nemcsak egyéni csúcsa, de a világ idei legjobb eredménye is.

Pars négy centivel megjavította egyéni csúcsát, és örömtáncot lejtett.
"Köszönöm, Fehérvár - mondta a verseny után Pars Krisztián.
- A kör nagyon jó, s bár számítottam rá, hogy nagyot dobok, az egyéni csúcsra őszintén szólva nem, mert még munkában vagyok, a fő cél az Európa-bajnokság. 2006-ban dobtam az egyéni csúcsomat, ezért is örülök ennek az eredménynek, s a mostani verseny alapján a 83 métert sem tartom elképzelhetetlennek."

A nap első nemzetközi számában, női kalapácsvetésben óriási csatát láthattak a nézők. A végig kiélezett versenyben a negyedik sorozattól a világcsúcstartó német Betty Heidler vezetett 75,34 méteres, kiváló dobással, s egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, ezzel meg is nyerheti a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatába tartozó viadalt. Ám a korábbi rekorder lengyel Anita Wlodarczyk hatodikra 19 centivel túldobta (75,53 m), s ezzel első lett. A viadal színvonaláról sokat elárul, hogy a harmadik helyezett, szintén német Kathrin Klaas is mindössze 91 centiméterrel maradt el (74,62 m) Wlodarczyk legjobbjától.
A szám legjobb magyarja Orbán Éva volt, 70,45 méterig jutott, ami az ötödik helyhez volt elég. A fiatal Gyurátz Réka 64,95 méterrel a 10., a nanjingi olimpikon Bácskay Zsófia pedig 63,47-tel a 11. lett.

Kétéves eltiltása után győzelemmel tért vissza Kővágó Zoltán, aki Európa-bajnoki indulást jelentő 64,72 méteres eredményt ért el diszkoszvetésben. Az ukrán Bohdan Bondarenko szenzációs, 2,38 méteres ugrással nyerte meg a férfi magasugrást, az amerikai Tianna Bartoletta pedig női 100 méteren és távolugrásban is győzni tudott.

A londoni olimpia előtt doppingellenőrzés elmulasztásának vádjával eltiltott Kővágó csaknem 58 méteres dobással kezdte újra versenyzői karrierjét, majd kísérletről kísérletre javított. A szolnoki atléta másodikra 61,56, harmadikra 63,11, negyedikre pedig 63,37 méterig jutott, s négy sorozat után a második volt a kubai Jorge Fernandez mögött, megelőzve az észtek 2008-as olimpiai bajnokát, Gerd Kantert is. Ötödikre 61,71-re szállt Kővágó diszkosza, utolsóra azonban 64,72 métert ért el, így 20 centivel megelőzte Fernandezt.

Férfi 110 méter gáton Baji Balázs sztárok egész sorát megelőzve második lett, s nagy, 1,4 méter/másodperces ellenszélben 13.52 másodperces kiváló időt futott.

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt verseny, a férfi magasugrás nem okozott csalódást, annak ellenére sem, hogy a szám közben többször eleredt az eső. A két sztár, a világbajnok ukrán Bohdan Bondarenko, illetve az olimpiai bajnok orosz Ivan Uhov élvezetes csatában döntötte el az első hely sorsát. Bondarenko 2,26 méteren elsőre hibázott, viszont utána sorra ugrotta a magasságokat, s 2,32 méter után már vezetett. Uhov 2,32-ig nem hibázott, ott azonban elsőre lehúzta a lécet, majd riválisa sikeres ugrása után emeltetett 2,34-re. A kockáztatás kifizetődött, mert teljesítette a magasságot, s ő került az első helyre, mivel Bondarenko ezt kihagyta.

A folytatásban 2,38 méter következett, s két-két hiba után Uhov újra rontott, Bondarenko viszont tisztán átjutott a léc fölött, s ezzel győzött. Egy kísérletet tett még a 2,43 méteres Európa-csúcs magasságon, de leverte, és megköszönte a nézők biztatását. Bondarenko megkapta az egész verseny legjobb eredményéért járó Spiriev Bojidar-trófeát.

Az amerikai váltóval olimpiai bajnok és világcsúcstartó, távolban korábban vb-győztes Tianna Bartoletta a női 100 méter amerikai bajnoki címének és a távolugrás bajnoki ezüstérmének birtokában érkezett Magyarországra, s itt is bizonyította, hogy jó formában van: biztosan győzött a klasszikus sprinttávon (11.35 mp), és távolban - a honfitársával, Funmi Jimohhal vívott nagy csata után - 6,94 méteres versenycsúccsal nyert.

A sprintszámokban az időeredményeknek nem kedveztek a körülmények, ugyanis a célegyenesben erős ellenszél fújt. Ennek ellenére az idén kirobbanó formában versenyző Queen Harrison, az amerikai bajnokság ezüstérmese egészen kiváló, 12.73 másodperces idővel győzött női 100 méter gáton, mögötte pedig honfitársa, az idei téli olimpián bobban indult Lolo Jones 12.88-cal ért célba.

Férfi 100 méteren a 2003-as vb-győztes, 38 éves, St. Kitts és Nevis-i Kim Collins győzött fölényesen, 10.31 másodperccel, míg férfi 400-on a bahamai váltóval olimpiai aranyérmes Chris Brown nyert 45.21 másodperccel.

A női 100m B futamának mezőnyében két nanjingi olimpikon magyar fiatal is rajthoz állt.
A fiatalok közül a legjobban Sorok Klaudia szerepelt, aki 12.15 idővel 4. lett. A másik Ferenczi Melinda 12.33 ideje a hatodik helyre volt elegendő. Ferenczi korábban a Junior Liga 100m-es számát 12.26-os eredménnyel nyerte meg.
Az országos rúdugró versenyen Kiss Réka 370cm-ig jutott, ami az ötödik helyre volt elegendő.


A Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj részletes eredményeit itt megtalálják.

(Forrás: MTI / MOB, fotók: Róth Tamás)