Gyulay Zsolt: épülhet a Hungaroring

Gyulay Zsolt maradna az autósport-szövetség élén

2013. 01. 17.
Megosztás

Továbbra is elvállalná a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetését elnökként Gyulay Zsolt.

A sportvezető a szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlése előtt közleményben jelezte: a Hungaroring Sport Zrt. vezetése mellett a közelmúltban újabb fontos állami feladattal bízták meg - októberben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. élére nevezték ki -, ezért határozott célja volt, hogy a közgyűlésen benyújtsa lemondását.

"Rengetegen kerestek meg az autósport különböző szakágaitól az elmúlt hetekben, hogy maradjak a szövetség, és egyben a sportág élén, mert a személyemben látják a belső egység megteremtésének, a teljes megbékélésnek a zálogát" - írta Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy emiatt úgy döntött, ha a tagság bizalma töretlen, akkor vállalja a megbízatást. Ugyanakkor ahogyan korábban is nyilatkozott, a jelenlegi állami feladatai miatt általa hitelesnek tartott szakembereket kért fel arra, hogy segítsék a munkáját.

"Megállapodtam Móczár Péterrel, hogy vállalja el mellettem a májusban elhunyt Frank Tamás által a haláláig betöltött általános alelnöki posztot, valamint Szamos Miklóssal, az MNASZ sportszakmai alelnökével, hogy folytassa eddigi munkáját" - írta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Jelezte, új elnökségi tagjelöltként felkérte Láng Zsolt országgyűlési képviselőt, Budapest II. kerületének polgármesterét, aki a kormányzati ügyekben lehet segítségére, illetve Botka Endrét, aki többek között a rali szakág problémáinak megoldásában tud közreműködni.

Gyulay Zsolt hozzátette, bízik abban, hogy az idén aláírhatják a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezéséről szóló szerződést, amellyel 2021-ig biztosított lesz a futam jövője, továbbá, hogy a tavaly mélypontra került rali szakág "feltámad", illetve a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjét ugyanolyan sikerrel tudják majd megrendezni, mint az előző évben.

(Forrás: mti)