Gyurta Dani ismét harcra kész

Gyurta Dani ismét harcra kész

2013. 11. 04.
Megosztás

Betegségét teljesen kiheverte, azaz kiváló mentális és fizikai állapotban vágott neki a rövidpályás Világkupa-sorozat utolsó, távol-keleti etapjának az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel.

Gyurta Dániel egy kisebb betegség miatt kénytelen volt kihagyni az ún. közép-keleti szakaszt: azaz hiába volt tervbe véve, hogy indul Moszkvában, Dubajban és Dohában is, végül le kellett mondania a részvételt. „Nagyon sajnáltam, hogy ezeken a versenyeken nem tudtam indulni, így összetettben sem tudtam lépést tartani a többiekkel, pedig a nyári két verseny után elég jól álltam” – mondta Dani még elutazása előtt. Világbajnokunk a harmadik helyet foglalta el az összetettben a dél-afrikai Chad Le Clos és az orosz Vlagyimir Morozov mögött, most viszont már csak a 8. a listán.

„Remélem, sikerül egy kicsit feljebb jönnöm, de nem ez a lényeg, hanem hogy úgy menjen a versenyzés, ahogy szeretném. A betegséget teljesen kihevertem, az elutazás előtti héten már teljesen jól ment minden az edzésen, azaz nem lehetett kérdés, hogy indulok az utolsó három versenyen.”

Az utolsóelőtti állomásról, Tokióból külön, hivatalos megkeresés érkezett a FINA-n kereszült: az eseményt felvezető hivatalos sajtótájékoztató díszvendégének Gyurta Dánielt kérik fel. A férfi mellúszás nagy becsben van a japánoknál a Kitadzsima-éra óta, magától értetődő, hogy 200 mellen 2009 óta legyőzhetetlen magyar világklasszisra mindenki kíváncsi az ottani úszótársadalomban – és Dani természetesen készséggel vállalta a részvételt a médiaeseményen.

Versenyzőnk – Hosszú Katinkával egyetemben – november 5-6-án Szingapúrban, 8-9-én Tokióban, 13-14-én pedig Pekingben áll rajthoz – és ha kellő erőben érzi magát a hosszú út után, akkor még a százhalombattai országos bajnokság zárónapján is megmutatja magát, bár a fő cél az önmagához méltó szereplés a herningi rövidpályás Európa-bajnokságon, december közepén.

6. állomás - november 5-6. Szingapúr

Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Lukács Evelyn

7. állomás - november 9-10. Tokió

Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely

8. állomás - november 13-14. Peking

Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely

(forrás: Nagy Orsolya, musz)