Gyurta Dániel címvédőként érkezett, de nem fog 200 mellen ismételni

Gyurta Dániel címvédőként érkezett, de nem fog 200 mellen ismételni

2016. 08. 09.
Megosztás


Gyurta Dániel a 17. időt érte el a 200 méteres mellúszás keddi előfutamában a riói olimpián, így nem jutott be a késő esti elődöntőbe.
A Rióba címvédőként érkező londoni olimpiai bajnok így nem fog duplázni.

A szám háromszoros világbajnokaként az UTE 27 éves úszója 2:11.28 perces idejével két századdal szorult ki a legjobb 16 közül.

„Nem volt jó, főleg a második száz méter. Az edzések egész évben jól mentek, de a versenyeken ez sehol nem jött ki. Ilyen a sport, ilyenkor kell erőt meríteni Hosszú Katinkából, vagy Cseh Lászlóból, akik voltak olyan hasonló helyzetben, mint én most. Tovább kell menni az úton, én mindig abban hiszek, hogy az elvégzett munka előbb-utóbb ki fog jönni. Úgy látszik, ez most nem az az év" - értékelt Gyurta Dániel a számára sikertelen előfutam után.

„Azt éreztem, hogy van egy sebességhatár, aminél egyszerűen nem tudtam gyorsabban úszni. Ezt az időt én az edzéseken egy nagyon kemény hétből is felállva többször meg tudtam csinálni, gyakorlatilag szériákban úsztam a 2:10 és 2:11 közötti időket. Ebből arra számítottunk, hogy versenyen összejöhet a 2:07-es eredmény, de ez most nem jött ki".

A szám háromszoros világbajnoka hozzátette, mostantól csak a váltóra kell koncentrálnia, ott szeretné kihozni magából a maximumot. Gyurtának tavaly Kazanyban a világbajnokságon szakadt meg a 2009-ben indult győzelmi sorozata, a tatár fővárosban harmadik lett, most viszont az elődöntőben sem úszhat. „Nem tartom ezt akkora csalódásnak, ezt megelőzően három olimpián voltam, mindháromszor döntőben úsztam, meg kell nézni a mezőnyt, hogy ki az, aki Athénban, Pekingben és Londonban is döntős volt a mostani öt futamból. Egyedüliként felteszem a kezem, de akkor is ha csak Pekinget és Londont nézzük" - mondta Gyurta, aki 2004-ben a görög fővárosban ezüstérmes volt, majd a kínai metropoliszban ötödik lett, négy évvel ezelőtt pedig győzött. „A sportban van egy határ, aminél nem lehet többet teljesíteni, azonban én nem érzem azt, hogy ott tartanék. Érzem, hogy hullámvölgyben vagyok, de voltam már ilyen helyzetben pályafutásom során és sikerült kijönnöm belőle. Most is ki fogok jönni, azért fogok dolgozni, hogy minél gyorsabban".

Gyurta hangsúlyozta, bőven van motivációja, mivel jövőre Budapesten lesz a világbajnokság. Továbbá kifejtetten ott van előtte Hosszú Katinka és Cseh László példája, akiknél meg lehet nézni, hol voltak négy évvel ezelőtt és hol vannak most. A folytatással kapcsolatban Gyurta elmondta, nem érzi úgy, hogy gyökeres változásra lenne szüksége: „Januárban ugyanennyit tudtam úszni egy kőkemény négyhetes floridai edzőtábor végén, tehát nem gondolom, hogy nagy változásra lenne szükség. Kisebb megszakításokkal 2003 óta ott vagyok a világ élmezőnyében, lehet, hogy most egy hosszabb pihenőre lesz szükségem, aztán pedig gőzerővel tolni Tokióig".

A szám másik magyar indulója, Horváth Dávid, aki ebben a számban 2013-ban ezüstérmes lett a junior világbajnokságon, 2:13.24 perces időt úszott, ezzel 30.-ként végzett.

A magyar 4x200 méteres férfi gyorsváltó a legrosszabb, 16. időt érte el a szám keddi előfutamában a riói olimpián. A Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin, Kozma Dominik összeállítású négyes 7:18.51 perccel ért célba. "Az eleje jól sikerült, utána viszont volt egy betli, onnantól pedig nehéz volt felállni. Nem úsztam ki magamból mindent, mert amikor beugrottam, már nem lehetett volna visszajönni" - nyilatkozta az M4 Sportnak Kozma, aki hozzátette: a váltójuk szerinte sokkal jobb teljesítményre képes. "Jövőre a világbajnokságon simán az első ötben lehetünk, de többször kell együtt úsznunk." Bernek elmondta, hogy a saját időeredményének örül, Kis Gergő pedig elárulta, hogy "belenézett" egy hullámba, vizet nyelt, ezért nem tudott jobb időt úszni.

A 100 méter gyors előfutamában Bohus Richárd 24., Kozma Dominik 26. lett, így egyik sem jutott tovább az esti elődöntőbe.

A 200 méteres női pillangón Hosszú Katinka visszalépett, mivel a 200 vegyes döntőjére koncentrál. A szám másik magyar indulója, Szilágyi Liliána a 4. helyen jutott az esti elődöntőbe. A Bp. Honvéd 19 éves versenyzője futamában harmadikként csapott célba 2:06.99 perces idővel.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)