Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid Európa-bajnok

Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid Európa-bajnok

2013. 12. 14.
Megosztás

Gyurta Dániel 100 méter mellen, Verrasztó Dávid 400m vegyesen diadalmaskodott pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Verrasztó Dávid a gyengébbre sikeredett csütörtöki bemutatkozást követően - amikor csak hetedik lett 200 m vegyesen - péntek este nagy küzdelemben győzött, jobb benyúlásával előzte meg - mindössze két századmásodperccel, 4:03.48 perces eredménnyel - az izraeli Gal Nevót 400m vegyesúszásban.
A pillangót követően még csak az ötödikként tempózott, háton viszont az élre állt és jelentős előnyre tett szert. Mellen csupán Nevo tartotta vele a lépést, aki a gyors közben meg is előzte őt, a legvégét azonban Verrasztó bírta jobban.

"Szerencsém volt, mert elfogytam kicsit a végére - idézte a magyar szövetség facebook-oldala a győztest. - Új dolgokat csinálunk otthon, az egész felkészülés más, muszáj időnként valamit újítani, és ez most még sok nekem. Emiatt kivagyok teljesen, fáradtan jöttem ide is, és ezt végig éreztem a versenyen. Az aranynak örülök, és ennyi - megyek tovább."
A harmadik helyen az olasz Federico Turrini végzett.

Verrasztó 2010-ben már volt aranyérmes ezen a távon, míg 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben másodikként végzett. Herningben a magyar küldöttség harmadik dobogós helyezését harcolta ki azután, hogy csütörtökön Hosszú Katinka győzött 200 m vegyesen, Bernek Péter pedig második lett 200 m háton.

Verrasztó után Gyurta Dániel is aranyérmet szerzett, az olimpiai bajnok 100 méteres mellúszásban utasította maga mögé a mezőnyt.

Gyurta a csütörtök esti elődöntőből a legjobb idővel, 57.56 másodperccel jutott a fináléba. Az első ötven méter után még a szlovén Damir Dugonjic vezetett, de nem bírta Gyurta hajráját, a magyar végül 57.08-cal nyert – ahogy az úszószövetség Facebook-oldala is kiemeli, a 200 méteren olimpiai bajnok Gyurtának ez az első nagy sikere a rövidebb számban, legyőzve a 100-as nagymenőket.

„Remélem, ez egy sorozat kezdetét jelenti, mert a százra is készülök már egy ideje. 2009-ben egyszer már nyertem ezüstérmet, most végre az arany is sikerült – emelte ki a döntő után Gyurta. – Éreztem, hogy ma jól fogok menni, az idő lehetett volna talán kicsit jobb, Berlinben, nyáron jöttem már 57-en belül. Talán azon múlt, hogy az első ötvenet nem kezdtem úgy el, mint akkor – de ma egyáltalán nem az idő számított, kizárólag a győzelem. Végtelenül boldog vagyok, hogy ez megvan!"
A második helyen végül a német Marco Koch, a harmadikon Dugonjic végzett.

A 4x50 méteres vegyes vegyes váltó, amely délelőtt a Cseh László, Horváth Dávid, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összeállításban 1:41.66-tal a 8. helyen jutott a fináléba, délután 1:39.86-tal a hatodik helyen zárt. Horváthot Gyurta Dániel váltotta a csapatban, és fel is hozta a 3. helyre mellúszásban. Hosszú pillangón megtartotta ezt, de Hosszú 3 tizeddel elmaradt a végén a dobogótól.
A győzelmet Oroszország szerezte meg Németország és Csehország előtt.

A 100 méteres férfi gyorsúszás elődöntőjében Kozma Dominik 47.65-tel futama harmadik helyezettje lett, összesítésben a 9. helyen jutott a holnapi fináléba.

A 100 méteres női vegyes elődöntőjében Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is érintett volt. A számban 57.45-tel a világcsúcsot tartó Hosszú 58.37-tel elsőként, Verrasztó 59.41-gyel harmadikként zárta futamát, és a döntőbe jutott – Hosszú abszolút elsőként, Verrasztó összesítésben a 6. helyen.

Az 50 méteres férfi hátúszás elődöntőjének első futamában Bernek Péter 24.52 másodperccel nyolcadik lett a futamában, nem jutott be a döntőbe.

Szilágyi Liliána a nők 50 méteres pillangóúszásában 26.59-ces egyéni csúccsal kilencedik lett a futamában, szintén kiesett.

A nap első számát, a 800 méteres női gyorsúszást a spanyol Mireia Belmonte García nyerte meg 8:05.18 perccel. Julija Jefimova nyerte meg a nők 200 méteres mellúszását, az orosz 2:14.39 perccel diadalmaskodott a dán Rikke Möller Pedersen előtt. A nők 100 méteres gyorsúszásában a holland Ranomi Kromowidjojo nyert 51.78-cal. Női száz háton örülhettek a rendezők, a dán Mie Oe. Nielsen lett az Európa-bajnok, méghozzá 55.99-es Európa-csúccsal.50 pillangón a svéd Sarah Sjöström 24.90-es Eb-csúccsal nyert a dán Jeanette Ottesen előtt.

100 méteres férfi pillangóúszásban a 49.68-cal záró orosz Jevgenyij Korotiskin nyert. 50 háton a francia Jérémy Stravius lett a kontinensbajnok 23.19-cel.

Eredmények:

férfiak

100 m mell, Európa-bajnok: GYURTA DÁNIEL 57.08 mp, 2. Marco Koch (Németország) 57.14, 3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.24
400 m vegyes, Európa-bajnok: VERRASZTÓ DÁVID 4:03.48 p, 2. Gal Nevo (Izrael) 4:03.50, 3. Federico Turrini (Olaszország) 4:03.94

4x50 m vegyes vegyesváltó, EB: 1. Oroszország 1:37.63 p - világcsúcs (régi: 1:37.84, Ausztrália, 2013.11.09., Tokió), 2. Németország 1:39.32
3. Csehország 1:39.54,...6. MAGYARORSZÁG (CSEH LÁSZLÓ, GYURTA DÁNIEL, HOSSZÚ KATINKA, VERRASZTÓ EVELYN) 1:39.86

(Forrás: NSO)