Gyurta Dániel világbajnoki bronzérmes

Gyurta Dániel világbajnoki bronzérmes

2015. 08. 07.
Megosztás

Az olimpiai és 2009 óta zsinórban háromszoros világbajnok Gyurta Dániel a harmadik helyen végzett 200 méteres mellúszásban a vizes világbajnokságon. 2:08.10-es időeredménnyel, a német Marco Koch és az amerikai Kevin Cordes mögött csapott a célba Kazanyban.

„Nagyon erős volt a futam eleje, azt gondolom, még önmagamnak is – mondta a verseny után Gyurta Dániel a mob.hu-nak. – 2007 óta minden világversenyen döntős voltam, a legrosszabb helyezésem egy hatodik hely volt, pont abban az évben. Ma a maximumot nyújtottam, ennyire volt elég.”

„Az edzések alapján bennem lehetett volna a jobb idő, megbeszéljük az edzőimmel, hogy miért nem sikerült. Nem a helyezés miatt vagyok csalódott, hanem azért, mert sokkal keményebben edzettem, mint valaha, s így is majdnem egy másodperccel úsztam rosszabbat a legjobb időmnél. Minden verseny más – most világbajnoki harmadik vagyok.”

A 2012-es ötkarikás játékokon aranyérmes mellúszó szerint a kazanyi harmadik helyezésnek éppen jó az időzítése, iránymutatóként szolgál a riói felkeszülésben.

„Pont egy évvel az olimpiai előtt nagyon jókor jött ez az úszás. Ha a legjobb időmet vagy ahhoz közelit úszom, akkor most világbajnok vagyok. Tehát nem vesztettem el a címemet, inkább én magam nem tudtam ismételten megnyerni. Az esélyesség eddig sem teherként, inkább motivációként hatott rám, ezután is így lesz” – magyarázta London bajnoka.

FÉRFI 200 M MELL – DÖNTŐ
1. Marco Koch (Németország) 2:07.76 p
2. Kevin Cordes (Egyesült Államok) 2:08.05
3. Gyurta Dániel (Magyarország) 2:08.10

-------------

Hosszú Katinka délután 200 méter háton már 50 méternél elsőként fordult, és 2:06.18-as idővel megnyerte a második futamot, egyúttal a középdöntőt. Emellett megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991. augusztus 25-én felállított, 2:06.62-es úszott országos csúcsát. Az eredmény 2008 februárjáig világcsúcs is volt egyben, melyet akkor a zimbabwei Kirsty Coventry múlt felül.

Cseh László a délelőtti előfutamokban 50.91-es idővel állított fel új országos csúcsot, majd az elődöntőben 51.03 másodperccel - holtversenyben - a legjobb időeredménnyel rukkolt elő. Cseh két évvel ezelőtt Barcelonában vb-második volt ebben a számban a dél-afrikai Chad le Clos mögött, szombaton lehet előrébb kerülni a dobogón.

-------------

A szombati úszóprogram (zárójelben az olimpiai A és B szint, illetve a sportoló neve mellett jelenlegi olimpiai szintideje):

Délelőtt, előfutamok

08:30 női 50m gyors (25.28,26.17) Jakabos Zsuzsanna (-)
08:54 férfi 50m hát (nem olimpiai versenyszám) Balog Gábor
09:08 női 50m mell (nem olimpiai versenyszám) Sztankovics Anna
09:24 vegyes 4x100m gyors
09:48 férfi 1500m gyors (15:14.77,15:46.79) Bernek Péter (15:11.05), Gyurta Gergely (14:59.92)


Délután, középdöntők, döntők

16:32 női 50m pillangó d.
16:39 férfi 50m gyors d.
16:47 női 200m hát d. (2:10.60,2:15.17) Hosszú Katinka (2:06.18)
16:56 női 50m mell kd.
17:13 férfi 100m pillangó d. (52.36,54.19) Cseh László (60.91)
17:28 női 50m gyors kd.
17:45 férfi 50m hát kd.
17:55 női 800m gyors d. (8:33.97,8:51.96) Kapás Boglárka (8:23.71)
18:17 vegyes 4x100m gyors


Vízilabda:

14:30 5. helyért: Magyarország- Montenegró

(Vastagh Enikő, fotó: MOB)