Gyutai Adrián a pontszerzésben reménykedik

Gyutai Adrián a pontszerzésben reménykedik

2013. 10. 05.
Megosztás

A pontszerzést érő helyek valamelyikén, azaz az első 15 között akar célba érni a spanyolországi Albacetében sorra kerülő hétvégi gyorsaságimotoros Európa-bajnokságon Gyutai Adrián, a 40 versenyzőt felvonultató mezőny egyetlen magyar indulója.

A Supersport 600-as kategóriában érdekelt 22 éves paksi motoros menedzsmentjének pénteki közleménye szerint a résztvevők már túl vannak két szabadedzésen, melyek Gyutai számára jól sikerültek, felújított motorjával teljes értékű munkát tudott végezni.

„Volt, amikor úgy nézett ki, az anyagiak miatt ki kell hagynunk az év versenyét, ám végül az utolsó pillanatban, a kedd éjszakai indulás előtt pár órával összeállt a teljes költségvetés - idézte Gyutait a közlemény. - Igyekszem jól teljesíteni, beleadok mindent, hiszen szeretném méltóképpen képviselni Magyarországot.”

A fiatal pilóta szerint nagyon erős a mezőny, a spanyol, az olasz és a német bajnokság legjobbjai mellett néhány világbajnokságot is megjárt ellenfele is lesz.

A hivatalos program szerint szombaton két időmérő edzést bonyolítanak le, a futam pedig vasárnap 11.45 órakor kezdődik.

(Forrás: MTI)