Ha minden jól megy, legkorábban november 15-én térhet vissza Nagy László

Ha minden jól megy, legkorábban november 15-én térhet vissza Nagy László

2015. 10. 01.
Megosztás

Tíz napig csak sétálhat, és még könnyű futásra sem vállalkozhat Nagy László, az MVM Veszprém csapatkapitánya, aki az elmúlt szombaton, a német Flensburg-Handewitt elleni – a szokásosnál nem keményebb - Bajnokok Ligája mérkőzés második felében szenvedett – sajnos a lövő kezén – töréses sérülést.

„Az egyik nem szokványos összecsapás közben jártam pórul, amikor egy német játékossal együtt a földre kerültünk és így akartuk mind a ketten megkaparintani a labdát. E közben préselődött össze és csavarodott meg a kézfejem, még a nagy zajban is hallottam, hogy recsegett-ropogott. Már a kispad felé igyekezve is éreztem, hogy ebből baj lesz. Nem tudtam szorító mozdulatokat végezni, és a fizioterapeutánk már ott a játéktéren tőrésre utaló jeleket vélt felfedezni. A hétfői műtét Veszprémben jól sikerült, és azután csak megerősíteni tudták, hogy legkevesebb négy, de lehet, hogy csak hat hét múlva térhetek vissza. Egyelőre azért nem mozoghatok, mert a beültetett rögzítő lemezkének a helyén kell maradnia, és a műtött résznek is stabilizálódnia kell” – nyilatkozta a már a budapesti otthonában tartózkodó Nagy László.

A Barcelonával kétszer is BL-győztes, a Veszprémmel pedig az idén ezüstérmes átlövő nem szakad el a csapatától. Ennek jeléül ő is elutazik a magyar bajnokcsapat szombati BL-meccsére Zágrábba, amelynek másnapján egy SEHA Liga-találkozó is vár az együttesre, a szintén horvát Nexe ellenében. Ha az orvosi előrejelzés helytállónak bizonyul, és a rehabilitáció teljes sikerrel jár, a kulcsszerepet betöltő kézilabdázó november 15-én talán már újra BL-mérkőzésen szerepelhet Celjében. Ott, ahol 2013-ban ugyancsak BL-találkozón térdsérülést szenvedett…

„Egy dolog a papírforma és egy másik a valóság. Mindent el fogok követni azért, hogy a visszatérésem a lehető leggyorsabb és zökkenőmentes lehessen. Ingázás vár rám, mert – a válogatott terapeutájának irányításával a kezelések egy részét Budapesten, a másikat pedig Veszprémben fogják elvégezni, de ez legyen a legkisebb baj. Szerencsére messze még január, az Európa-bajnokság időpontja, ahol a válogatottunk hasznos tagja szeretnék lenni” – hangsúlyozta Nagy László, aki úgy gondolja, hogy szombaton Zágrábban már megint egy rendkívül harcos összecsapás vár a csapatára.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MTI/Illyés Tibor)