Együtt az egészségért! – országos szűrőprogram indult olimpikonok részvételével

Hamarosan debütál minden idők legfiatalabb kamionversenyzője

2013. 05. 10.
Megosztás

Alig egy hét, és megkezdi első kamionversenyzői szezonját Major Benedek. A mindössze 16 éves pilóta túl van az első komoly teszteken, és igen jó előjelekkel vág neki a május 17-19. között, az olaszországi Misanoban tartandó versenyhétvégének.

Minden idők legfiatalabb kamionversenyzője Franciaországban három napos tesztsorozaton ismerkedett az 1500 lóerős, 5.5 tonnás MAN kamionnal, amellyel versenyezni fog az FIA Europian Truck Race sorozatban.

„Fiatal kora ellenére Beni mögött komoly autóversenyzői múlt áll, hiszen 9 éves korában kezdett gokartozni, majd a Suzuki Kupán, illetve a Lotus Eastern Europe Cup-on versenyzett. A kamion azonban újdonság számára, ám ennek ellenére remekül vette az akadályokat a teszten. Már a három nap alatt is rengeteget fejlődött, és remek időket futott. A versenyhétvége azonban másfajta kihívás, mert pályatanulásra és az a kamion beállítására csak két rövid edzéslehetőség lesz. Benedekben azonban megvan a lehetőség, hogy legfiatalabbként rövid idő alatt pontszerző helyen végezzen. Az idei évet tanulásra szánjuk. Célunk, hogy 3 éven belül Benedek az EB sorozat egyik élversenyzője legyen, aki stabilan dobogós helyezéseket ér el” – mondja Burkus Egon, a GFS Racing Team vezetője, Benedek mentora.

Bár a pilóta gőzerővel készül az első megmérettetésre, figyelmét mégis meg kell osztania. Informatikából ugyanis már most, 10-ikes gimnazistaként érettségit tesz, hamarosan pedig megszerzi a jogosítványát, igaz emiatt nem kell különösebben aggódnia.

„Az iskolában nagyon megértőek a tanárok, sok segítséget kapok tőlük, hogy a tanulmányaimban és a sportban is jól tudjak teljesíteni. Szerencsére a jegyeim elég jók, főleg azokból a tárgyakból, amelyek szükségesek a továbbtanuláshoz. Örülök, hogy csak néhány hónap átfedés van az iskola időszak és a versenyszezon között, ezért amint vége a sulinak, csak a versenyzésre koncentrálok. Természetesen minden futamon úgy indulok, hogy elsőként szeretnék célba érni, de ha a realitásokat nézzük, akkor kamionversenyzőként az első verseny hétvégéken a tapasztalatszerzés lehet a cél. Majd azokra építve, folyamatosan fejlődve az, hogy mindig jobb és jobb helyen végezzek és közelebb kerüljek időben a TOP pilótákhoz, akik közül van, aki akkor kezdte kamionversenyző karrierjét, mikor én születtem” – teszi hozzá Major Benedek kamionversenyző, az OXXO Energy Truck Race csapat tagja.

Benedek első versenyhétvégéje május 17-19. között lesz, a szezon során 10 versenyhétvégén, összesen 40 futamon méri össze erejét a mintegy 25 indulóval.