Hangolódom, de közben követem a televízión az olimpia eseményeit, nagyon jó érzés a része lenni

Hangolódom, de közben követem a televízión az olimpia eseményeit, nagyon jó érzés a része lenni

2018. 02. 16.
Megosztás


Tóth Ivett magyar műkorcsolyázó a megnyítóünnepség után visszautazott Szöulba, és ott készült a február 21-ei bemutatkozására. Most ismét a korcsolyaversenyek helyszínén van Gangneuban, és ott végzi el az utolsó simitásokat a gyakorlatain.

„Szuper volt néhány napot Gangneungban tölteni, belekóstolva az olimpia légkörébe, de aztán kicsit elvonultunk és visszatértünk a hazai kerékvágásba a több edzéshez és a megszokott programfutásokhoz - osztotta meg friss élményeit Tóth Ivett műkorcsolyázónk. - Másodjára is érdekes élmény volt megérkezni az olimpia helyszínére, mert ezek a teljesen új, úgynevezett luxus körülmények, amiket itt tapasztalok, már nem veszik el a figyelmemet, s tudok csak a feladatomra koncentrálni. Nagyon hatékony volt az elmúlt pár nap. Most viszont újra meg tudom nézni a pályát, itt lehetek az olimpia helyszínén és szurkolhatunk a többieknek.

Két edzésünk volt pénteken. Reggel a rövid programot gyakoroltuk, délután pedig a kűrt. Értelemszerűen előbbire helyeztük a nagyobb hangsúlyt. Még van egy hét a bemutatására. Ugyanolyan szinten gyakorolom mind a kettőt. Ha sikerül bejutni, próbálunk egy 6-7 triplás kűrt bemutatni. A mai edzésen arra koncentráltam, hogy a kondim ne ülepedjen le ezekben a napokban sem. 40 perces jégidő áll itt rendelkezésemre. Gyorsan fel kell pörögni, és megpróbálni azt az edzésmunkát “letolni”, amit pár héttel ezelőtt csak másfél óra alatt sikerült. Hangolódom, de közben követem a televízión az olimpia eseményeit, nagyon jó érzés a része lenni.

A verseny valódi helyszínén a rövid program előtt csak kétszer próbálhatom ki a jeget, előtte nap és aznap. Úgy hallottam, megfelelő minőségű. Szuperúl kidob és amennyire kell, tapad is. De tény, ennyi év után hozzászoktam a létező összes jégtípushoz. Nem lehet úgy nekikezdeni egy versenynek, hogy rossznak minősítem. Ha nem olyan, ami nekem tetszik, ez a gondolat adott esetben negatív irányba befolyásolhatja az eredményt. Ha érzem, hogy nem annyira megfelelő próbálom kiverni a fejemből és csak a dolgomra figyelni.

Nagyon sok munka vár rám jövő szerdáig. Tökéletesítünk még egy-két dolgot, és egy pihenő napot is be fogunk iktatni. Utána pedig izgalommal várjuk az eseményeket.”

(MOKSZ/Holub Katalin, fotó: Facebook)