Harcsa Norbert megcélozza a riói olimpiát, öccsét megműtik

Harcsa Norbert megcélozza a riói olimpiát, öccsét megműtik

2013. 07. 05.
Megosztás

Bejelentette visszatérését, és megcélozza a 2016-os riói olimpiát a korábbi válogatott Harcsa Norbert.

A 26 éves ökölvívó három éve jelentette be visszavonulását, ám később még néhány mérkőzést vállalt a BoxingONE Championship sorozatban.

Az idősebb Harcsa-fivér néhány éve komoly dilemma elé került, hiszen öccse, Zoltán, hatalmas ígéretnek bizonyult, és hosszú távon – mivel egyaránt középsúlyban küzdöttek – egymás ellen kellett volna megküzdeniük a válogatott trikóért. Norbert lényegében fivére érdekében vonult vissza, mely döntés helyességét Zoltán olimpiai pontszerzése, és Eb-bronzérme is bizonyít.

Harcsa Norbert viszont nem tudott meglenni szeretett sportága nélkül, és már több hete célzott rá, hogy esetleg visszatér. Most viszont már hivatalosan is bejelentette elhatározását, miszerint 81 kilóban megcélozza a válogatottságot, és szeretne kijutni a 2016-os riói olimpiára.

„Ha normálisan elvégzem a munkát három éven keresztül, akkor ki tudok jutni az olimpiára. Óriási élmény lenne az öcsémmel együtt utazni rióba” – mondta Harcsa, aki Csepeli Boksz Clubban készül Lukács Adorján irányításával.

Mint ismert, a válogatott 81 kilós alapembere, Szellő Imre nemrég súlycsoportot váltott, és mostantól nehézsúlyban (91 kg) osztja a pofonokat, így Harcsa Norbert számára adott a lehetőség, hogy a ceglédi bunyós helyét megpróbálja betölteni.

A fiatalabb Harcsának, Zoltánnak megműtik a bal kézközépcsontját, amelyből egy letört csontdarabkát távolítanak el.
A tavalyi olimpián ötödik versenyző egyelőre a gyógyulásra koncentrál. Harcsa a június eleji minszki Eb-n az elődöntőt kézsérülése miatt adta fel, s lett harmadik.

Mint ismert, Harcsa május elején okozott jogosítvány nélkül, más járművével autóbalesetet. Edzője, Szántó Imre nem dolgozik tovább Harcsával - és a szövetséggel sem, miután a MÖSZ vezetősége miatt nem tudott szankciókat alkalmazni 21 éves tanítványával szemben (A Magyar Ökölvívó Szakszövetség nem bünteti az öklözőt, amíg hatósági vizsgálat nem állapít meg bűncselekményt a sportoló ügyében). A bokszoló szerződését felbontotta kispesti klubja.

"Továbbra sincs állandó edzőtermem, de azért Újpesten, Kőbányán és Csepelen is befogadnak egy-egy tréning erejéig" – mondta a kesztyűs a Borsnak. Harcsahamarosan a WBS félprofi szervezetnél szerződést ír alá a Milano Dolce&Gabbana olasz klubbal.

(Forrás: monokli.com, NSO)