EB: Két magyar küzd a nemesebb érmekért Minszkben

Harcsa Zoltán technikai K.O.-val kapott ki a világbajnoktól

2016. 08. 12.
Megosztás

Harcsa Zoltán búcsúzott a riói olimpián: a 75 kilogrammos súlycsoportban bokszoló magyar technikai K.O.-val kapott ki az első kiemelt Arlen Lópeztől.

Harcsa a főtábla első fordulójában a türkmén Arszlambeck Acsilovot 2–1-es pontozásos győzelemmel búcsúztatta, majd a második körben a lehető legnehezebb ellenfél következett: az első helyen kiemelt világbajnok, Arlen López. A kubaival még nem bokszolt korábban Harcsa.

Jól tartotta magát a magyar középsúlyú bokszoló az első menet elején, mindkettejüknek voltak érvényes találataik. Már a menetből hátralévő tíz másodpercet jelző kopogás is megvolt a zsűriasztalnál, amikor Harcsa figyelme egy pillanatra kihagyott, a kubai pedig ezt kihasználva egy balhoroggal eltalálta. A Vasas bokszolója megrogyott, a kötélre ült, a mérkőzésvezető pedig rászámolt. Harcsa ugyan felállt, de leléptették, azaz technikai K.O.-val kikapott, és befejezte olimpiai szereplését.

„Nem éreztem, hogy jobb lenne vagy erősebb a kubai, egészen a menet végéig. Én is találtam, ő is talált, igazából ez az egy ütése volt, amit pont jókor dobott be – búslakodott az összecsapás után Harcsa Zoltán a mob.hu-nak. – Egy életre elvette a kedvemet most úgy igazán a bunyótól... Nagyon el vagyok keseredve. Minden, amit cselekedtem a ringben, ösztönösen jött, amit elterveztem, annak a 80 százaléka be is jött. Egy tizedmásodpercre hagyott ki a figyelmem, pont jókor ütött és jó helyen talált el.”

Harcsa Zoltán beszélt a taktikájáról is. „Meg kellett volna néznem az első menetben, hogy a lábmunkájára vagy a megindulásaira fordítsak figyelmet, de igazából tudtam volna, hogy mi az ellenszer. Sajnos ez most így alakult. Többet kellett volna kezdeményeznem. Most bokszoltam vele először, volt egy kis újdonságérzetem. Óriási tanulópénz volt. Szerencsére nem rakott rám nagy terhet az olimpia, volt bennem persze egy kis nyomás, de el tudtam különíteni magamban ezt a gondolatot. Most egy kicsit pihenni szeretnék. Az elmúlt időszakban csak az edzésről szólt az életem, egy kicsit lazítani szeretnék.”

A másik magyar, a 69 kilós Bacskai Balázs a riói olimpia boksztornájának első fordulójában búcsúzott, ugyanis egyhangú pontozással kikapott a francia Souleymane Diop Cissokhótól.

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)