Kettős győzelemmel BL-főtáblás a Fradi

Harmadik BL-meccsét nehezen nyerte meg a Fradi

2012. 10. 28.
Megosztás

A Ferencváros női kézilabdacsapata a BL harmadik fordulójában 31-28-ra győzött a svéd Sävehof ellen, ezzel továbbra is hibátlan az európai kupasorozatban.

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, így a vendég svéd Sävehof legyőzését követően a csoportküzdelmek felénél százszázalékos mérleggel vezeti a csoportját. Az 54. percig döntetlenre állt a szombati mérkőzés, a hajrát bírta jobban a magyar együttes.

Az FTC ezt megelőzően bravúros győzelmet aratott az orosz Dinamo Volgograd otthonában, majd egy hete a 2011-es BL-győztes Larvikot sikerült legyőznie - igaz, a hazai bajnokságban három napja pontot hagyott Dunaújvárosban -, most pedig az eddig pont nélküli Sävehof várt Elek Gábor vezetőedző együttesére.

Jól kezdett a hazai csapat, elhúzott 5-3-ra. Ezután - amikor hamar meg lehetett volna roppantani az ellenfelet - kimaradt egy hétméteres, a svédek pedig sorozatban háromszor voltak eredményesek, amire Elek időt kért. Újabb két bekapott gól után Szucsánszki hatperces gólcsendet tört meg, majd 9-7-es vezetésénél a Sävehof kért időt.

Lendületbe jött az FTC, Vérten sikeres ejtésével a 17. percben 9-9-re módosult az állás, és kisvártatva fordítani is sikerült. Nem törtek meg azonban a svédek, visszavették a vezetést, és a sokgólos első félidő végén ők vonulhattak el előnnyel pihenőre.

A szünet után gyorsan fordított a magyar csapat, de Tomori kiállítása alatt megint változott a helyzet, és újból rohanni kellett az eredmény után. Emberelőnyben a 44. percben sikerült utolérni, majd megelőzni a Sävehofot, de izgalmasnak ígérkezett a záró negyedóra, már csak azért is, mert Zácsik, az FTC egyik erőssége fájlalta a vállát.

Tíz perccel a vége előtt, 25-25-nél időt kért a svédek edzője, ennek nyomán ismét vezetéshez jutott az északi csapat, ezután viszont kettős emberhátrányba került. Elek próbálta rendezni a sorokat, együttese 27-26-ra átvette a vezetést. Szucsánszki jó megmozdulásaival 30-28-ra módosult az állás, pedig Tomorit megint kiküldték.

Az utolsó percben már nem volt hiba, de így is a vártnál nehezebben tartotta otthon a két pontot a Ferencváros.

A két csapat jövő vasárnap a Göteborg mellett fekvő Partillében újra megmérkőzik egymással.

Női Bajnokok Ligája, C-csoport, 3. forduló:
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-SÄVEHOF 31-28 (15-16), Dabas, játékvezetők: Santos, Fonseca (portugálok).
FTC: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra 3, Dajka, Deáki, Kovacsicz 3, Pena, Such, Szamoránsky P. 4, Szarka, Szekerczés 1, Szucsánszki 9 (3), Tomori 7 (1), Vérten 3, Zácsik 1
SÄVEHOF: Bundsen, Idehn (kapusok), Adamsson Jenssen 1, Alm 3, Blohm 1, Dafe, Fogelström 2, Karlsson 1, Oden 4 (2), Roberts 10, Sand 2, Tegstedt 3, Wikensten 1
Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2.
Vasárnap:
Dinamo Volgograd (orosz)-Larvik (norvég) 14.00
Az állás: 1. FTC 6 pont/3 mérkőzés, 2. Larvik 2/2 (63-59), 3. Dinamo Volgograd 2/2 (55-65), 4. Sävehof 0/3

B csoport:
Cluj (román)-Koprivnica (horvát) 19-20 (6-10)
Vasárnap:
Krim Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 19.30

Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 4 pont/2mérkőzés (54-44), 2. Koprivnica 4/3 (64-65), 3. Krim Ljubljana 2/2, 4. Cluj 0/3

Az első és második helyezett a középdöntőbe jut, a harmadik átkerül a KEK-be.

(Forrás: MTI)