Hárman mentek Gentbe

Hárman mentek Gentbe

2013. 04. 06.
Megosztás

A hétvégén Belgiumban nyílt taekwondo bajnokságot rendeznek, a népes mezőnyben Kotsis Edina, Ducz Barbara (a képen) és Székely Norbert képviseli Magyarországot.

Az előzetes nevezések alapján nagyjából háromszáz versenyzőt várnak Gentbe, ahol ezúttal a Kotsis Edina, Ducz Barbara, Székely Norbert hármas indul magyar színekben. Tóth Balázs válogatott edző érmet remél a triótól, mint mondta, úgy látja, jó formában van a csapat, és várja, hogy a tréningeken látott taktikai, technikai elemek megmutatkozzanak éles szituációkban is. A kis létszámú küldöttség kialakításában szerepet játszott, hogy a 21 éven aluliaknak már a kontinenstorna közelsége miatt nem éles csatára van szüksége a felkészülés ezen szakaszában.

Éppen ezért hétfőn edzőtáborba utazik a Kotsis Edina, Ducz Barbara, Braun Tímea, Lipcsei Claudia, Kulcsár Péter, Varga Viktor, Galambos Bence, Kazinczy Viktor alkotta válogatott. Tatán már Tóth Balázs is elkezdi a tréningeket sérülése után, de egyelőre külön edzésmunkát végez. Komoly szervezőmunkával sikerült elérni, hogy a felkészülést jövő héten horvát, montenegrói és román taekwondósok is segítik, összesen huszonketten vesznek majd részt a táborban.
Az U21-es Európa-bajnokság április 18-21-ig tart Kisinyovban.

(Forrás: taekwondo szövetség)