Hármas holland siker díjhajtásban, Lázár Zoltán negyedik

Hármas holland siker díjhajtásban, Lázár Zoltán negyedik

2013. 09. 28.
Megosztás

Hármas holland sikert hozott a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság pénteki díjhajtó száma, míg legjobb magyarként Lázár Zoltán a negyedik helyről várja a folytatást.

A 27 feladat - például kanyarodás, megállás, tolatás, lépés, ügetés - végrehajtásával a lovak kezelhetőségét, irányíthatóságát és eleganciáját bemutató díjhajtásban kiemelkedett a címvédő holland csapat három tagja. Közülük Theo Timmerman (a képen) bizonyult a legjobbnak 39,11 hibaponttal az egyéniben címvédő Ijsbrand Chardon, illetve Koos de Ronde előtt.

A magyarok közül az immár hétszeres világbajnok Lázár Zoltán kapta a legkevesebb hibapontot (45,72), hátránya valamivel több mint 6,5 pont az éllovassal szemben, ez kevesebb, mint ami jellemző volt az elmúlt években az első szám után.

„Kiválóan sikerült a díjhajtás. Kicsit kaphattam volna talán jobb pontszámot, de sajnos a francia bíró szokás szerint leértékelte a produkciómat. Ennek ellenére elégedett vagyok, mivel a hátrányom kezelhető mértékű, kiváltképpen egy olyan nehéz maratonpályán, mint ami szombaton vár ránk” - értékelt az MTI-nek Lázár Zoltán.

A 40 éves hajtó hozzátette, a maratonpálya akadályain, melyeket Fintha Gábor korábbi szövetségi kapitány tervezett, még kettesfogattal is elképesztően nehéz lenne túljutni, nemhogy négyessel.

Elmondása szerint egyedül a vizes akadály tágasabb, a többi mind szűk, így egy jó maratonhajtással ledolgozható a 2-4-6 pontos hátránya a hollandokkal szemben.
A másik két magyar csapattag közül Dobrovitz József 49,79-cel hetedik, míg fia, ifjabb Dobrovitz József 57,58-cal a 13.

Csapatban viszont tetemesnek tűnik a hollandok több mint 15 pontos előnye a második magyarokkal szemben. A csapatviadal eredményébe a három versenyző közül a két jobbik teljesítménye számít bele mindegyik számban.

Szombaton a maratonhajtás, vasárnap pedig az akadályhajtás vár a kontinensviadal 34 fős mezőnyére.

Állás a díjhajtás után:

egyéni: 1. Theo Timmerman (holland) 39,11, 2. Ijsbrand Chardon (holland) 41,12 hibapont, 3. Koos de Ronde (holland) 43,36, 4. Lázár Zoltán 45,72,...7. Dobrovitz József 49,79,...13. ifj. Dobrovitz József 57,58,14. Váczi Csaba 57,69,...19. Váczi István 60,05,...21. Móró Lajos 61,29, 22. Osztertág Márk 62,00,...26. Galbács Ferenc 64,77,...29. Osztertág Kristóf 66,72,...32. Bárdos Attila 69,44

csapat: 1. Hollandia (Timmerman, Chardon, de Ronde) 80,23 hibapont, 2. Magyarország (Lázár, Dobrovitz, ifj. Dobrovitz) 95,51,3. Németország (Michael Brauchle, Mareike Harm, Georg von Stein) 98,28

(Forrás: MTI)