Harminc felsőoktatási intézménnyel írt alá megállapodást a MOB

Harminc felsőoktatási intézménnyel írt alá megállapodást a MOB

2013. 06. 26.
Megosztás

A MOB Olimpikon Életút Programjában érintett 30 felsőoktatási intézmény vezetőjével, az olimpikonok felsőfokú tanulmányainak segítésére írt alá 2016. december 31-ig szóló együttműködési megállapodást Borkai Zsolt, a MOB elnök, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem épületében tartott Magyar Rektori Konferencia keretében, június 26-án.

Az ünnepélyes aláíráson az egyetemek rektorai, vezető képviselői mellett részt vett több, a programban érintett olimpiai érmes sportoló is. A MOB Olimpikon Életút Programját 2002-ben alapították, igazgatója dr. Istvánfi Csaba professzor, a Magyar Testnevelési Egyetem (TF) korábbi rektora, koordinátora Vajda Krisztina. A programban szereplő egyetemek, főiskolák – együttműködve a Magyar Olimpiai Bizottsággal – több mint 400 olimpikon felsőfokú tanulmányait segítették eddig. A programhoz idén 4 újabb intézmény csatlakozott.

Borkai Zsolt beszédében hangsúlyozta, a több mint tíz évvel ezelőtti induláskor 43-an vettek részt a programban, a 2012-13-as tanévben már 178 sportolót számlál az Olimpikon Életút Program névsora.

„A kiélezett küzdelemben minden perc számít. Ebben az állandó küzdelemben érthető, ha talán maguk a sportolók sem érzik át, mennyire fontos a tanulás. Ez a kezdeményezés ebben segít" – mondta a MOB olimpiai bajnok elnöke, aki egyúttal köszönetet mondott az intézmények vezetőinek, együttműködésükért.

Dr. Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, az ELTE rektora – aki vívóként, evezősként élte meg a sportolás mindennapjait –, mint mondta: „a sport és a felsőoktatás egy párhuzamos pályán hasonló értékeket képvisel. Rengeteg befektetett munkát, fegyelmet, kitartást, akaratot, áldozatot igényel mindkettő. A programmal kiemelkedő sportolóinknak szeretnénk segítséget nyújtani a civil pályájukhoz”.

Dr. Tóth Miklós, a MOB alelnöke párhuzamot vont korábbi olimpiai bajnokok és a „szellemi tudás” közt, kiemelve az első olimpiai bajnokot, Hajós Alfrédot, aki a Műszaki Egyetemet végezte el, vagy a világ legidősebb olimpiai bajnokát, Tarics Sándort, aki idén ünnepli 100. születésnapját – a korábbi vízilabdázó az építészetben alkotott jelentőset.

Dr. Kiss Ádám professzor, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke elmondta, az új sporttörvény szerint a MOB egyik tagozata felelős a diák- és főiskolai-egyetemi sportért, ezen belül a MEFS alakítja az egyetemisták, főiskolások sportéletét. A MEFS elnöke hangsúlyozta, kapcsolatrendszerükkel szeretnék segíteni az Olimpikon Életút Program működését. A professzor a július 6-án kezdődő Universiádéra is kitért, mely, mint mondta, az olimpia előcsarnokának is tekinthető. A szervezők Kazanyba 13 ezer résztvevőt, 1500 újságírót várnak.

Dr. Kovács Antal judós olimpiai bajnok a programot méltatva elmondta, azzal, hogy a londoni olimpikonok jelentős része egyetemi vagy főiskolai hallgató, szemléletváltás történt a korábbi időszakhoz képest.

Gergely István kétszeres vízilabdázó olimpiai bajnok kiemelte: mivel a tanulásban is segítséget kapnak, igen hálás, úgy érzi, emberként tekintenek rá.

Kovács Ágnes 2001-ben az Egyesület Államokba utazott tanulni, akkor még nem működött a program. Az olimpiai bajnok úszó kifejtette, számára a tanulás mindig is fontos volt. „Az élsportolók pályafutása kiszámíthatatlan. Kilencven-kilencben érettségiztem, akkor magányosan éreztem magam, nem éreztem kimagasló segítséget, nem találtam alternatívát a sportolás mellett a továbbtanulás terén” – mondta Kovács Ágnes.

Az ünnepélyes aláíráson Borkai Zsolt és Kovács Ágnes mellett a programban érintett élsportolók közül részt vett dr. Kovács Antal, Gergely István, dr. Steinmetz Ádám, dr. Steinmetz Barna, Drávucz Rita, Erdei Zsolt, Balzsay Károly, Csernoviczki Éva, Lőrincz Tamás, Fazekas-Zur Krisztina, Csabai Edvin, Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Balogh Gábor és Császár Gábor.

Az esemény résztvevői június 23-áról, az Olimpia napjáról is megemlékeztek, a rendezvényen a korábbi olimpikonok közül Ambrus Miklós, Sákovicsné, Dömölky Lídia, dr. Nébald György, Fábián László és dr. Kamuti Jenő is megjelent.

Az Olimpikon Életút Programban résztvevő felsőoktatási intézmények:

Felsőoktatási intézmény

Budapesti Corvinus Egyetem

Budapesti Gazdasági Főiskola

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Debreceni Egyetem

Dunaújvárosi Főiskola

EDUTUS Fősikola

Eötvös József Főiskola

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eszterházy Károly Főiskola

IBS – Nemzetközi Üzleti Főiskola

Kaposvári Egyetem

Károli Gáspár Református Egyetem

Kecskeméti Főiskola

Kodolányi János Főiskola

Miskolci Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nyíregyházi Főiskola

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Óbudai Egyetem

Pannon Egyetem

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Pécsi Tudományegyetem

Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)

Széchenyi István Egyetem

Szegedi Tudományegyetem

Szent István Egyetem

Szolnoki Főiskola

Wekerle Sándor Üzleti Főiskola

Zsigmond Király Főiskola



(Fotó: Kovács Anikó/MOB)