Harminchat év után újra olimpiai ezüstéremnek örvendezhet a Verrasztó család

Harminchat év után újra olimpiai ezüstéremnek örvendezhet a Verrasztó család

2016. 04. 01.
Megosztás

Azzal a - maga idejében egészen kiváló - idővel, amivel Verrasztó Zoltán a nyolcvanas években nem akármilyen versenyeket tudott nyerni, több mint fél uszodahosszal, úgy 27 méterrel kapna ki a 400 vegyesen Dávid fiától, aki a tavalyi kazanyi világbajnokságon 4:09.90 perccel, pályafutása legjobbjával lett ezüstérmes.

„Ennyit változott az úszás, ennyivel korszerűbbek és célratörőbbek az edzésmódszerek, és akkor még ott vannak a magaslati és a meleg égövi edzőtáborozások is, amelyekből a mostani válogatottaknak szerencsére szép számmal kijut. Mi, a KSI úszói, Széchy Tamás tanítványai a hetvenes évek vége felé még álmodni se mertünk ezekről a lehetőségekről, beértük azzal, amit kaptunk, és azért szerintem nagyon is sokat adtunk ” – nyilatkozta a hatvanadik életévét nemrégiben betöltő dr. Verrasztó Zoltán a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, mérföldköves születésnapját azzal elintézve, hogy a 60-nál sokkal jobban hangzik számára a kétszer harminc…

Napi 120 kilométer az autópályán

A hatvani kórház osztályvezető sebész főorvosa nap, mint nap 120 kilométert ingázik a vidéki város és Budapest között, és emellett még arra is marad ideje és energiája, hogy Dávid fia és Evelyn lánya edzésterveit heti rendszerességgel elkészítse, igaz, erre nem ritkán éjfél és hajnali egy óra között kerül sor.

„Havonta 280 órát, olykor annál is többet töltök a kórházban, négyszer napi 16, kétszer pedig egyvégtében 24 órás ügyeletet teljesítve, emellett gazdálkodom ki azt az időt, amit a gyerekeim olimpiai felkészülésének segítésére tudok fordítani. A hajrá különösen izgalmas lesz, mert ilyenkor lehet a szekeret jól megtolni, de ugyanúgy kátyúba is juttatni. Úgy fest, hogy a szekér halad, méghozzá jó ösvényen is, de a napot tényleg csak nyugtával kell dicsérni. Ami a metódusunkat illeti: Dávid és Molnár Ákos, az edzője egy fiatalos és merészebb vonalat képvisel, jómagam a rutinomra és az emlékeimre építve inkább amolyan hagyományokat tisztelőt, ám a lényeg az, hogy az ötvözet éppen így jó. Ezt bizonyította a kazanyi világbajnokság, és erre utalnak az idei eredmények is” - folyatta Verrasztó doktor, aki a visszavonulása után még egy olimpiának is nekirugaszkodott volna, ha nem szembesül azzal, hogy 1984-ben kárpótlásként csak egy „olimpia-pótló” verseny juthat a Los Angeles-i ötkarikás versenyeket bojkottáló nemzetek sportolóinak…

Lehet ezüst is

Az idei világranglistán Dávid a második helyet foglalja el a japán Koszuke Hagino mögött, ott van a nyakában viszont az elnyűhetetlen amerikai Lochte, és a másik japán, a tavalyi világbajnoki aranyérmes Daija Szeto is.

„Az olimpiáig sok minden megtörténhet, javulni fognak az eredmények, és bővülni fog az éremre vadászók köre. Lesz a riválisok között minimum két-két japán és amerikai, és néhány európai „kolléga” is. Ha most letennének az asztalomra egy papírt, amin az áll, hogy Rióban Dávid veheti át az ezüstérmet, habozás nélkül aláírnám. Mert úgy gondolom, hogy ez be is következhet…” – hangsúlyozta Verrasztó Zoltán, aki úgy gondolja, hogy Evelyn is hallatni fog magáról a közelgő olimpián, mint az alakuló 4x200-as gyorsváltó tagja, de talán már a májusi londoni Európa-bajnokságon is.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)