Három gólos előnyről kaptunk ki büntetőkkel Dél-Koreától

Három gólos előnyről kaptunk ki büntetőkkel Dél-Koreától

2013. 04. 16.
Megosztás

A házigazda magyar jégkorong-válogatott 4-1-es vezetés után büntetőkkel 5-4-re kikapott a dél-koreai csapattól a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es világbajnokság hétfői játéknapján.

Remekül indult a mérkőzés, Sikorcin a kapuvas segítségével talált be az elején, majd másfél perccel később Sofron tálalt Bartalis elé, aki Eum lába között csúsztatta be a pakkot. Ezután néhány könnyelműség révén többször helyzetbe kerültek a vendégek is, ám Rajna jól védett. Ezt követően többször is emberhátrányba került a magyar csapat, de jól védekezett, majd következett Hári, aki kilőtte a jobb felső sarkot és háromgólosra növelte az előnyt.

A második játékrészben szépítettek a dél-koreaiak egy gyors kontrából, ám bő egy perccel később emberelőnyben Vas János visszaállította a háromgólos különbséget.

A szünetről emberhátrányban jött vissza a magyar csapat, ezt kihasználva pedig Kim Ki Szung közelről betalált. Rövid technikai szünet miatt állt a játék, a palánkot kellett javítani, és amint folytatódott a játék, egyből újabb gólt lőttek a vendégek.
Kisvártatva az egyik dél-koreai játékos, Li Szeung Jup súlyos sérülést szenvedett a Nagy Gergővel történt ütközésnél, hordágyon kellett levinni. A hosszas kényszerszünet az ázsiai riválisnak tett jót, ugyanis szinte azonnal 4-4 lett az állás. A 9000 néző megpróbált lelket önteni a magyar válogatottba, ám Tokaji kiállítása miatt ismét emberhátrányba került. Ezt sikerült kivédekezni, de így sem kerülte el a csapat a hosszabbítást, sőt, ahhoz Rajna bravúros védése is kellett.

A hirtelen halálban Rajna újabb bravúrt mutatott be, közben Cso Min Ho a palánknak esett, és ő sem tudta folytatni a játékot. A végén Sofron eldönthette volna a meccset, de kimaradt a ziccer.
A rávezetésben sorrendben Radunske és Vas Márton belőtte, Sin és Ladányi kihagyta saját próbálkozását. Ezután Kim Ki Szung értékesítette a büntetőt, Sofron viszont rontott, ezzel eldőlt a mérkőzés.

Ennél sokkal több kell ahhoz, hogy legyen keresnivalónk - Szélig Viktor

Szélig Viktor a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya a hatharom.com-nak elmondta a koreai vereséget követően, hogy keveset nyújtottak, és ennél jóval több kell a továbbiakban tőlük, ha sikeresek akarnak maradni.

A magyar jégkorong-válogatott az őszi olimpiai előselejtezőhöz hasonlóan ezúttal is büntetőlövések után maradt alul aktuális ellenfelével szemben. Akkor a hollandok az olimpiai álmokat foszlatták szerte, most a dél-koreaiak a feljutásban reménykedők szívébe döftek tőrt. Szélig Viktort, a magyar válogatott csapatkapitányát arról kérdeztük, hogy mennyiben hasonlított ez a vereség az őszihez.

"Ha csak az eredményt nézzük, akkor mindenképp, mert büntetőkkel alul maradtunk, de a játék képe alapján akkor azért veszélyesebbek voltunk kapura, mint ma. Az első harmadban három gólt tudtunk szerezni, úgy, hogy szinte a semmiből teremtettünk lehetőségeket, míg a koreaiak rengeteg helyzetet kihagytak. Rajna Mikinek is köszönhető, hogy nem kaptunk gólt. Ahogy jöttek ránk a harmadik harmadban 4-1-nél amikor belőtték rögtön az első emberelőnyt, utána amikor meg kellett volna újulnunk az már nem ment. Sajnos nem olyan ez a jégkorong, hogy a kapcsolót, miután lekapcsoltuk, felkapcsoljuk amikor szükséges, és működni fog minden. Igazából nem érdemeltük meg a mai meccsen a győzelmet, Korea viszont okosan, gyorsan, nagyon jól játszott. Sajnálom, mert fantasztikus közönség volt ma is, ők mindenképpen megérdemelték volna, hogy most ünnepeljünk és ne búslakodjunk."

A háromgólos előny köztudottan a legveszélyesebb fór egy hokicsapat számára, de Szélig szerint már a mérkőzés első felében sem játszott jól.

"Az a baj, hogy az elején sem volt magas a tempó, sokat hibáztunk. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az 1-3-1-es taktikánkra válaszul kijöttek egy olyan formációval, ami miatt nekünk is meg kellett változtatni a védekezésünket a harmadik harmadban. Gyors játékosaikkal és a jó ütemű, jó helyre belőtt passzaikkal meg tudták zavarni ezt a felállást, de még egyszer mondom kevés volt ez a mai. Ennél sokkal több kell ahhoz, hogy legyen keresnivalónk ezen a vébén."

A holnapi szünnap után a kazahok következnek a válogatott számára, és Szélig úgy látja, hogy ebből a vereségből többet tanulhatnak, mintha győztek volna.

"Holnap szünnap, lesz majd egy edzés. Gondolom alaposan kielemezzük ezt a mai találkozót, és remélem mindenki összekapja magát. Nyertünk tegnap egy meccset, ma kikaptunk, két meccset játszottunk eddig, három van előttünk, semmi nem dőlt el, még bármi megtörténhet. A legfontosabb, hogy erre hogyan reagálunk. Remélem, hogy pozitívan, mert egy vereségből talán többet lehet tanulni, mint egy kínkeserves győzelemből. Az is elképzelhető, hogyha ma nagy szerencsével megnyertük volna ezt a meccset az rosszabbat tett volna a csapattal, mintha kikapunk. Így biztos, hogy mindenki át fogja értékelni, hogy hogyan kell játszanunk, meg hozzáállnunk és küzdenünk a továbbiakban, ha sikeresek akarunk lenni."

Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott kanadai szövetségi kapitánya szerint az vezetett a Dél-Korea elleni váratlan, 5–4-es vereséghez a divízió I/A világbajnokságon, hogy a magyar játékosok azt hitték, könnyű győzelmet aratnak, ami megbosszulta magát.

„Az első bulitól kezdve gyengén játszottunk. Noha ütöttünk három gólt, már az első harmadban hibákat követtünk el, sokszor rossz volt a korongkezelés, pontatlan a védekezés a semleges zónában. A srácok azt hitték, könnyű mérkőzés lesz, s nem ugyanazzal az intenzitással és koncentrációval hokiztak, mint vasárnap. Az első szünetben nagyon mérges voltam, megmondtam nekik, megnyertétek az első mérkőzést, de még négy hátra van” – vágott bele Rich Chernomaz.

Ám ne feledjük, az első húsz perc után 3–0-ra, majd a második után is még 4–1-re vezettünk (a mérkőzés tudósítását itt olvashatja el) . A kapitánynak kétszer is volt alkalma a szünetben beszélni a játékosokkal, mégsem változott a csapat játéka. Miért nem? – kérdeztük Rich Chernomazt. „Ha rossz a játékfelfogás, akkor nehéz rajta változtatni. Egyéni hibákból kaptuk a gólokat, s ahogy fogyott az idő, vele együtt a türelem is. Csapatjáték helyett egyéni megoldásokat erőltettek a fiúk, az ütközések is ütemtelenek voltak. Nem tudtak rátalálni arra a hokira, amit Nagy-Britannia ellen mutattak” – folytatta a kanadai szakvezető.

Felvetésünkre, mintha a végére nagyon elfáradtak volna a mieink, így felelt:

„A koreaiak nagyon élesen korcsolyáztak, igen, hozzájuk képest mi nem voltunk elég frissek. De megismétlem, az volt a fő gond, hogy nem csapatként hokiztunk, hanem egyénieskedtünk.” Rich Chernomaz a vereség dacára nem temeti a feljutási esélyeinket. „Kikaptunk ugyan, de szereztünk egy pontot, ami még nagyon fontos lehet. Azt eddig is tudtuk, hogy Kazahsztán és Olaszország közül legalább az egyiket le kell győzni, ez nem változott meg. Feltéve persze, ha nyerni tudunk Japán ellen” – jegyezte meg.

Ez így igaz, ám a Dél-Korea elleni vereséggel nem elég az egyik riválist legyőzni, a másiktól sem szabad a rendes játékidőben kikapni. Az utolsó fordulóban ugyanis – ha megteheti – Kazahsztán és Japán minden bizonnyal olyan eredményt ér el egymás ellen, ami mindkettőnek megfelel.

2. forduló:
Koreai Köztársaság-Magyarország 5-4 (0-3, 1-1, 3-0, 0-0, 1-0), büntetőkkel
gól: Kvon (26.), Kim K. (41.), Kim V. (45.), Sin (50.), illetve Sikorcin (3.), Bartalis (4.), Hári (14.), Vas J. (27.)
Olaszország-Japán 4-1
Kazahsztán - Nagy-Britannia 5-0
Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont (10-2), 2. Olaszország 6 (8-1), 3. Magyarország 4, 4. Koreai köztársaság 2, 5. Japán 0 (3-9), 6. Nagy-Britannia 0 (2-9)

A szünnap után szerdán a mezőny legerősebbje, a jelenlegi éllovas kazah válogatott következik.

(Forrás: MTI, NSO)