Három hét alatt három aranyat nyert az ifjú sportövő

Három hét alatt három aranyat nyert az ifjú sportövő

2013. 12. 10.
Megosztás

Mozgalmasan teltek Péni István novemberi hétvégéi: a MOL Tehetségtámogató Program ifjú sportlövője három versenyen vett részt - az Olimpiai Reménységek versenyén, a Diákolimpián majd a Hungarian Openen - és mindenhonnan első helyezéssel tért haza.

Péni István, az UTE 16 éves sportlövője először Nyitrán vett részt az Olimpiai Reménységek versenyén, majd Ácson a Diákolimpia döntőjében, ezt követően pedig egy magyar nemzetközi versenyen, a Hungarian Openen.
Péni nem okozott csalódást, mind a három versenyt megnyerte – remek, és egyre jobb eredményekkel. A fiatal sportoló december első hetében a válogatottal Hannoverbe utazott, ahol egy fedett ötven méteres pályán edzőtáborban vesznek részt, ami nagyon jó lehetőség, mivel Magyarország nem rendelkezik fedett lőtérrel, ami a hideg hónapokban korlátozza az itthoni felkészülést.

Péni a sportág egyik legígéretesebb tehetsége, már szinte az összes korosztályos országos csúcsot megdöntötte. Harmadik éve tagja a MOL Tehetségtámogató Programnak, a pályázaton sportfelszerelések – fegyverek és a kiegészítők – vásárlásához nyert támogatást.

(Forrás: molcsapat.hu)