Három magyar érem az EB befejező napján

Három magyar érem az EB befejező napján

2012. 06. 19.
Megosztás

Jól sikerült a vasárnapi felnőttverseny a magyar szumó-válogatott számára az ukrajnai Lutskban rendezett hivatalos kontinentális bajnokságon.

Egyéniben egy ezüst-, csapatban pedig két bronzmedáliát sikerült összehoznia a Rovnyai János és Bárdosi Sándor szövetségi kapitányok által irányított nemzeti együttesnek.

A jövő évi, kolumbiai világjátékok hivatalos kvalifikációs versenyének zárónapján három éremmel gazdagodott a magyar nemzeti együttes. A nők mezőnyében Makai Erika ezüstérmet szerzett a 95 kg felettiek súlycsoportjában. A magyar sportoló attól az orosz Zigalovától kapott ki, aki az aktuális világ- és Európa-bajnok.

A női csapatversenyben bronzérmes lett a Makai Erika, Kálló Gyöngyi, Fábián Viktória alkotta magyar team, mint ahogy a Kalmár István, Németh Normann, Nunajev Juszup, Valentényi Sándor összetételű férfi csapat is a dobogó harmadik fokára állhatott fel Lutskban.

A magyar válogatott összesen egy ezüst- és négy bronzéremmel zárta a rendkívűl komoly szakmai színvonalú ukrán viadalt.
A Magyar Sumo Szakszövetség új vezetésének ez volt az első nemzetközi megpróbáltatása. Lacza Ádám Illés elmondta: az előzetes várakozásokhoz képest két éremmel többet hoztak haza a magyar szumósok, éppen ezért elégedett a gárda teljesítményével. Az elnök hozzátette: rengeteg tapasztalattal gazdagodtak az eltelt egy hét alatt és biztos benne, hogy ezek a szakmai információk nagy hasznára lesznek a magyar szumósportnak.

(Forrás: MTI)