Három magyar válogatott játékos az orosz női profiligában folytatja

Három magyar válogatott játékos az orosz női profiligában folytatja

2013. 08. 16.
Megosztás

Három magyar női jégkorongozó, Gasparics Fanni (a képen), Huszák Alexandra és Kiss-Simon Franciska egy plusz kétéves szerződést kötött az orosz női profiligában szereplő Traktor Cseljabinszk csapatával.

Mindhárman ezt megelőzően a Vasasban szerepeltek, és amint a tavalyi, innsbrucki I. téli ifjúsági olimpián az egyéni ügyességi számban ezüstérmes Gasparics az MTI-nek csütörtökön elmondta, jelenleg Csehországban edzőtáboroznak péntekig, és jövő kedden utaznak Oroszországba.

„Ez életünk első profi munkaszerződése. A szezon szeptember 17-én kezdődik, az alapszakaszban mind a 11 csapat 50 mérkőzést játszik. Fontos, hogy a válogatott tétmérkőzésekre elengednek minket” – tette hozzá.

A csatár Gasparics és Huszák, valamint a hátvéd Kiss-Simon egyaránt tagja volt a világ legjobb nyolc csapatát felvonultató U18-as világbajnokságra feljutott, majd ott bennmaradt magyar válogatottnak.

(Forrás: MTI)