Hosszú Katinka nyert 200 vegyesen Berlinben

Három úszóarany a szingapúri kezdésen

2013. 11. 05.
Megosztás

A rövidpályás Világkupa-sorozat távol-keleti etapjának első állomásán, Szingapúrban, a papírformának megfelelően három magyar siker is született: Hosszú Katinka (Vasas SC) 200 vegyesen és 100 pillangón – utóbbin országos csúccsal –, Gyurta Dániel (UTE) pedig 200 mellen győzött.

Hosszú Katinka kissé módosított eddigi versenyprogramján: ezúttal kihagyta a 800 gyorsot, „cserébe” sokkal jobban ment neki 100 pillangón, ahol a korábbi ezüst- és bronzérmek után most nyerni tudott, többek között az ausztrál Alicia Coutts-ot is felülmúlva – mégpedig új országos csúccsal, 56.58 másodperccel! Katinka természetesen ismét betakarította a 200 vegyes elsőségét, ebben a számban 6/6 a mérlege az idei sorozatban, ráadásul három tizeddel még gyorsabb is volt (2:05.22), mint két hete, Dohában. Az összetett versenyt toronymagasan vezető magyar klasszis még egy ezüstöt is szerzett: csupán 23 századdal maradt le az ausztrál Emma McKeon mögött, viszont sikerült legyőznie a svéd Sarah Sjoströmöt, ami nem kis bravúr. Katka ezen kívül még döntőzött 50 háton (5. hely) és 200 háton (4. hely).

Gyurta Dániel, miután egy hatodik hellyel melegített 50 mellen, 200-on szokásához híven leiskolázta a mezőnyt: parádés idővel, 2:02.62-vel győzött – az előző három állomáson, távollétében 2:05-ös eredményekkel vitték el az első helyeket. A többiek most sem tudtak annál jobbat, londoni „megszorongatója”, az olimpiai ezüstérmes brit Michael Jamieson csaknem 3 másodpercet kapott Danitól.

Ami a többi magyar indulót illeti, az ifjabbik Gyurta, Gergely 400 vegyesen ötödik, 400 gyorson pedig 7. lett, ugyanezekben a számokban állt rajthoz Földházi Dávid is, ő 7. és 8. helyen ért célba.

A nap krónikájához tartozik, hogy a dél-afrikai Chad Le Clos 200 pillangón 1:48.56-tal emberes világrekordot repesztett, és szintén megdőlt a koedukált vegyesváltó eddigi legjobb ideje: az ausztrálok 1:38.02-vel állítottak fel új csúcsot.

Folytatás szerdán, Katinka prognosztizálható remeklése mellett kíváncsian várjuk, mit tud Gyurta Dani 100 méteren.