Hat újonc a magyar vb-válogatottban

Hat újonc a magyar vb-válogatottban

2013. 11. 29.
Megosztás

Gőzerővel készül a magyar kick-boksz válogatott a törökországi WAKO point-fighting, light-contact, low-kick és full-contact világbajnokságra.

A november 30. és december 8. között Anatlyában rendezendő esemény az év utolsó nagy megmérettetése. Egy kategóriában és egy súlycsoportban minden nemzet csak egy-egy versenyzőt nevezhet, ennek ellenére hatalmas lesz a mezőny a vébén, közel ezer versenyző indul.

A megfiatalított magyar válogatott hat újoncot avat, most először képviseli majd a magyar színeket Kiss Roland, Murvai Márton, Sándor Cintia, Elszaszer Dávid, Makó Evelyn és Varga Martin.
Zrínyi Miklós szövetségi kapitány betekintést engedett a válogatott edzőtáborában zajló munkába.

„Most ért véget az edzőtábor első része, amelyet sok küzdelem jellemzett. A hét további részében már csak azok küzdenek, akiknek nagyon szüksége van rá, a többiek már nem. A hangulat teljesen elfogadható, de sajnos nem tudott eljönni mindenki, hiszen három versenyzőt nem engedtek el a munkahelyéről illetve az iskolájából. A többiek viszont hajtanak, dolgoznak. Ami a versenysúlyokat illeti, elenyésző súlytöbblet két versenyzőn található, a többiek súlya beállt, de ezzel a két versenyzővel sem lesz gond” – fogalmazott Zrínyi Miklós.

(Bányász Árpád)