Hatodik és tizedik hely a csapat Világkupákon

Hatodik és tizedik hely a csapat Világkupákon

2013. 03. 11.
Megosztás

Kissé haloványabb – legalábbis a korábbiakhoz képest – hétvégét tudhat maga mögött a női párbajtőr, illetve a női tőr válogatott.

Előbbi Barcelonában a hatodik, utóbbi Tauberbischofscheimben a tizedik helyen végzett a csapat Vk-n.

„Négy csapatversenyt rendeztek idén. Kétszer másodikak, most hatodikak voltunk. Ha az idei eredményeket mérjük össze, akkor negyedikek lennénk a világranglistán úgy, hogy Dohában nem indultunk. És ez nagy fejlődés” – kezdte értékelését Kovács Iván vezető edző.

„Nagyon lényeges volt, hogy Koreát legyőzzük a tizenhat között, és ez összejött. A döntő asszóra Emese állt fel, nagyjából egyenlő állásnál, és sikerült befejeznie. Aztán az oroszok ellen a negyeddöntőben hasonló volt a helyzet, akkor nem jött össze neki. Ilyen van, az oroszok nagyon erősek. A románokkal idén még nem vívtunk, ezért fontos volt a győzelem, Julianna zárta le a meccset. Az ötödik helyért Dorina egy picit halványabban vívott, de nem gondolom, hogy ezért a hatodik helyért egy pillanatig is szégyenkeznünk kellene. Dolgozunk tovább.”

A női tőrcsapat a legjobb nyolc között végzett a legutóbbi két alkalommal, most ez nem sikerült, TBB-ben tizedikként zártak. Igaz, a sérült Varga Gabi és Knapek Edina nélkül, valamint a fáradt Mohamed Aidával. Olvassuk Kreiss Gábor vezető edző mondatait!

„Két stabil válogatottunk sérült, Aida pedig az előző napi bravúros bronzérme után érthetően fáradtan mozgott az amerikaiak elleni nyolcaddöntőben. Tegyük hozzá, a többiek sem tudták átvenni a húzóember szerepét. Ezt követően hoztuk a kötelezőket, a lengyelekkel pedig szorosat vívtunk. A nap pozitívuma, hogy a felnőtt csapatban újoncot avattunk a junior Ebé döntős Szalai Szonja személyében, aki megilletődöttség nélkül, jó vívással mutatkozott be.”

Női tőr, csapat Világkupa, Tauberbischofsheim, 17 induló
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 26:45 (Varga K. -2, Kreiss -8, Mohamed -9).
A 9-16. helyért: Magyarország-Hongkong 45:21 (Szalai +10, Varga K. +7, Mohamed +6, Kreiss +1).
A 9-12. helyért: Magyarország-Nagy-Britannia 39:20 (Varga K. +9, Mohamed +8, Kreiss +2).
A 9. helyért: Magyarország-Lengyelország 27:32 (Mohamed +2, Kreiss -1, Szalai -2, Varga K. -4)
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …10. Magyarország (Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Szalai Szonja, Varga Kati).

Női párbajtőrcsapat Világkupa, Barcelona, 23 induló.
A 16 közé jutásért: Magyarország-Spanyolország 45:23 (részletes eredményeket nem közölt a verseny honlapja).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Korea 32:26.
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 23:27.
Az 5-8. helyért: Magyarország-Románia 26:25.
Az 5. helyért: Magyarország-Észtország
Végeredmény: 1. Kína, 2. Oroszország, 3. Ukrajna, …6. Magyarország (Antal Edina, Budai Dorina, Révész Julianna, Szász Emese).

(Forrás: hunfencing.hu)