Hatos Gábor kvótát szerzett Kínában

Hatos Gábor kvótát szerzett Kínában

2012. 05. 02.
Megosztás

Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanba zajló olimpiai selejtezőn.

A 2010-ben világbajnoki bronzérmes, idén Európa-bajnoki harmadik szombathelyi sportoló nagyszerű birkózással jutott be a legjobb négy közé, ahol a kirgiz Bator Bazarovot három menetben (1-0, 0-2, 1-0) győzte le az ötkarikás részvételért.

„Éppen most hívtam a szövetséget, hogy mondják le Gabi helsinki foglalását a jövő heti kvalifikációs versenyre, mert nem lesz rá szükség - nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Lázár János csapatvezető, a magyar szövetség alelnöke. - Egészen hihetetlen birkózással jutott a döntőbe, a negyeddöntő után tíz perccel kellett ismét szőnyegre lépnie, de megcsinálta, nagyon boldogok vagyunk.”

Hatos már a múlt heti, szófiai kvalifikációs viadalon is közel volt Londonhoz, ám ott az elődöntőben nem bírt a sportág legendás alakjával, a hat év után visszatért orosz Adam Szajtyijevvel, ezúttal azonban senki sem állította meg a fináléig vezető úton: a 16 között a tavalyi Eb-ezüstérmes örmény Musza Murtazalijevet győzte le két menetben, 1-0, 2-0-ra, majd a nyolc között ugyanilyen arányban az ukrán Gija Csihladzét, s végül következett Bazarov. A már tét nélküli fináléban Hatos két szoros menetben kikapott (0-1, 2-2) a mongol Unurbat Purevjavtól, s ezzel a második helyen zárta a viadalt.

Az athéni és a pekingi játékokon is szerepelt Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti, szófiai sikere után a második szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította helyét a játékokon. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) szerzett kvótát.

A kínai viadal első napján a másik három magyar egyaránt a negyeddöntőben kapott ki: Wöller Gergő (66 kg) és Veréb István (84 kg) veresége után a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is ebben a szakaszban veszített, méghozzá két menetben (1-5, 0-4) az ukrán Eb-második Valerij Andrijcev ellen.

Közülük Wöller Gergő és Kiss Gergely kiesett, ugyanakkor Veréb Istvánt a vigaszágra segítette legyőzője, a venezuelai Jose Daniel Diaz, így neki még maradt esélye a súlycsoport harmadik kvótájának megszerzésére.

A szabadfogás első hat súlycsoportjának összesen 142 indulója van, 18 kvóta talál gazdára.

Érdekesség, hogy szőnyegre lépnek a Koreai NDK versenyzői is. Nem indultak az Ázsia-bajnokságon a dél-koreai Gumi-sziben, aminek a következtében nem lehettek ott a kontinens kazahsztáni kvalifikációs versenyén sem.

Eredmények:

55 kg (23 induló)

A kvótaszerzők: 1. Jang Kjong Il (KNDK-beli), 2. Szergij Ratusmi (ukrán), 3. Kim Dzsin-cseol (dél-koreai)

60 kg (27)

A kvótaszerzők: 1. Ri Dzsong Mjong (KNDK-beli), 2. Li Szeung-csol (dél-koreai), 3. Shawn Bunch (amerikai)

66 kg (26)

Selejtező:

Wöller – Szomirso Vohidov (tádzsik) 0:2, 6:4, 3:0

Nyolcaddöntő:

Wöller – Pedro Soto (puerto ricói) 2:0, 1:0

Negyeddöntő:

Jang Csan Szong (KNDK-beli) – Wöller 2:1, 1:0

A kvótaszerzők: 1. Szusil Kumar (indiai), 2. Otar Tusisvili (grúz), 3. Andrij Kvjatkovszkij (ukrán), ... 7. Wöller Gergő

74 kg (19)

Nyolcaddöntő:

Hatos – Musza Murtazalijev (örmény) 1:0, 2:0

Negyeddöntő:

Hatos – Gija Csihladze (ukrán) 1:0, 2:0

Elődöntő:

Hatos – Bator Bazarov 1:0, 0:2, 1:0

Döntő:

Unurbat Purevzsav (mongol) – Hatos 1:0, 2+:2

A kvótaszerzők: 1. Unurbat Purevzsav, 2. HATOS GÁBOR, 3. Zhag Chongya (kínai)

84 kg (27)

Nyolcaddöntő:

Veréb – Juan Martínez (kolumbiai) 5:0, 5:0

Negyeddöntő:

José Díaz (venezuelai) – Veréb 0:1, 4:0, 1:0

Vigaszág:

Emzariosz Bedinidisz (görög) – Veréb 5:0, 1:0

A kvótaszerzők: 1. José Díaz (venezuelai), 2. Szoszlan Gattszijev (fehérorosz), 3. Jermek Bajduasov (kazah), ...10. Veréb István

96 kg (20)

Selejtező:

Kiss – Wu Junbilige (kínai) 2:0, 1:0

Nyolcaddöntő:

Kiss – Ganzorig Csagnádorzs, tus 1:1 (?), 3:2-nél

Negyeddöntő:

Valerij Andrijcev (ukrán) – Kiss 5:1, 4:0

A kvótaszerzők: 1. Hetag Gazjumov (azeri), 2. Magomed Muszajev (kirgiz), 3. Valerij Andrijcev (ukrán), ...7. Kiss Gergely

(Forrás: MTI, birkózó szövetség)