Hatos Gábor ötödik

Hatos Gábor ötödik

2012. 08. 10.
Megosztás

Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.

A birkózás hatodik versenynapján a szabadfogás 74 kg súlycsoportjában Hatos Gábor a 19 fős mezőnyben a 6-os rajtszámot húzta, selejtezőt nem kellett vívnia.
A kínai Zhang ellen győzelemmel kezdett, majd két menetben legyőzte a kazah Sapijevet, és az elődöntőbe jutott! Az iráni Goudarzi legyőzte, így bronzmérkőzés várt rá.
Goudarzi villámgyors akciói döntöttek, mindkét menetben már az első pillanatokban meglepte Gábort. Háromszor vette ki a bal lábát, és csinálta meg azonnal a levitelt.

Az idén és tavaly Európa-bajnoki, 2010-ben pedig világbajnoki bronzérmes magyar birkózó a 2006-ban vb-harmadik, 2008-ban olimpiai ezüstérmes üzbég Szoszlan Tyigijevtől kapott ki két menetben a bronz találkozón..

A magyar birkózócsapat eddig két érmet szerzett Londonban: a kötöttfogásúaknál az 55 kilós Módos Péter harmadik, a 66 kilós Lőrincz Tamás pedig második lett.
Az utolsó magyar birkózó, a 120 kilós Ligeti Dániel szombaton lép szőnyegre.

Eredmény:
Szabadfogás, 74 kg (19)
Nyolcaddöntő: Hatos Gábor – Zhao Changyao (kínai) 2:0 (levitel, mögékerülés), 2:0 (levitel, mögékerülés)
Negyeddöntő: Hatos Gábor – Abdulhakim Sapijev (kazah) 1:0 (kapaszkodásból kiléptetés), 1:0 (kitolás)
Elődöntő: Szadeg Goudarzi (iráni) – Hatos Gábor 2:0 (kitolás, levitel), 2:0 (2 levitel)
Bronzmérkőzés: Szoszlan Tyigijev (üzbég) – Hatos Gábor 1:0 (levitel), 1:0 (kapaszkodásból leültetés)