Hatvan éve avatták fel a Népstadiont

Hatvan éve avatták fel a Népstadiont

2013. 08. 21.
Megosztás

Hatvan éve, 1953. augusztus 20-án avatták fel a magyar sport legnagyobb létesítményét, a Népstadiont, amely 2002 óta Puskás Ferenc nevét viseli.


Még nem készült el ugyan teljesen, de káprázatos pompával adták át az első ötéves terv "nagy vívmányát" a "győzelmes szocializmus" nevében a "dolgozó népnek".
A pompás külsőségek hivatottak feledtetni, hogy hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, s a pályavilágítás sem volt készen. Az eseményen - melyre a Szent István napjából az alkotmány ünnepévé változott augusztus 20-án került sor - jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár egy kínos félreértés folytán nem jutott hely számára a díszpáholyban: a legenda szerint ennek nem kis szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát nem Budapest, hanem Róma kapta. Az ünnepség fénypontja a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva közötti barátságos labdarúgó mérkőzés volt, amely a magyar csapat 3-2-es győzelmével végződött.

A Budapesten létesítendő stadion ügyéhez már 1913-ban elnyerte Ferenc József király elvi jóváhagyását a Magyar Olimpiai Bizottság akkori két elnöke, gróf Andrássy Gyula és Muzsa Gyula, de a megvalósítást az első világháború meghiúsította. A stadion terveivel az első magyar olimpiai bajnok, az építész Hajós Alfréd 1924-ben a párizsi szellemi olimpián ezüstérmet nyert (úgy, hogy aranyérmet nem adtak ki), de elképzelései papíron maradtak több évtizeden keresztül, bár 1921-ben törvény is született a nemzeti stadion felépítéséről.

A második világháború után, 1945-ben az Országgyűlés megszavazta a stadion költségeit, majd elkészültek az első vázlattervek, amelyek a létesítményt a XIV. kerületi Régi Lóversenytér területére álmodták meg. Az építész Dávid Károly, a statikus Gilyén Jenő volt. Az első kapavágást 1948. június 12-én tették meg, a munkálatok öt évig folytak részben a sportolók és a lakosság társadalmi munkájának igénybe vételével, végül az avatásra - többször módosított befejezési határidők után - 1953. augusztus 20-án került sor. A stadionhoz vezető bevonulási útvonalon, a Magyar Ifjúság Útján 1958-ig 16, többségében a sportból vett jeleneteket ábrázoló szobrot is elhelyeztek.

A szocialista realista stílusú szoborcsoportok a szocialista népköztársaság dicséretét zengték, a sport mellett a mindennapi életet is bemutatták, így éneklő, táncoló fiatalokat, gránátvetőket, s megörökítették a mezőgazdasági brigádok életét is. (A 16 szobor ma fővárosi védelem alatt áll és a Népstadion szoborparkban látható.)

Az építkezés során a helyszínen készült, előre gyártott elemekkel dolgoztak, 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 45 ezer köbméter betont, 2 és félezer tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el és 150 ezer folyóméter vezetéket fektettek le. A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A lelátókon 78 ezer néző foglalhatott helyet, a tervek szerint százezerre bővítették volna a befogadóképességet, de erre nem került sor. A létesítmény összterülete 192 916 négyzetméter, a küzdőtér 17 513 négyzetméter. A stadionban ma labdarúgópálya és nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, kiváló minőségű, nyolcsávos atlétikai pálya van, ezen felül található benne doppingszoba, 5 öltöző, 160 fős sajtótribün, 130 fős sajtóterem, kétszer 50 fős üveges VIP-páholy, 244 fős VIP-lelátó és 60 fős VIP-terem is. A sportolók a déli edzőpályán labdarúgópályát és hatsávos, 400 méteres rekortánpályát is használhatnak.

A Népstadion hat évtizede számos felejthetetlen pillanatot hozott. Ilyen volt a hosszútávfutó Kovács József, "Bütyök" legendás győzelme 1953-ban ötezer méteren a későbbi olimpiai bajnok szovjet Vlagyimir Kuc ellen, ugyanő a következő évben a közönség tombolása közepette a világon elsőként győzte le tízezer méteren a csehszlovák hosszútávfutó Emil Zatopeket.

Itt győzött 1954-ben a labdarúgó aranycsapat 7-1-re az angolok elleni legendás 6-3 visszavágóján, rendeztek itt atlétikai Európa-bajnokságot, kosárlabda Európa-bajnokságot. Itt játszották a labdarúgó-bajnokság kettős rangadóit is négy nagy fővárosi csapat részvételével. A stadion kulturális rendezvényeknek is otthont adott.
Fellépett többek között a szovjet Mojszejev-együttes, az amerikai dzsessz-trombitás Louis Armstrong, olyan világhírű együttesek szerepeltek a több tízezer néző előtt, mint a Queen, a Rolling Stones és a U2, a hazaiak közül az Omega, az Illés és a Hungária.

Idén, augusztus 25-én itt kerül sor a Roger Waters-féle The Wall előadására. A "régi szép időkben" mindig nagy közönséget vonzottak a színész-újságíró labdarúgó-mérkőzések és első magyarországi látogatása alkalmával 1991-ben itt találkozott a magyar fiatalokkal II. János Pál pápa.

A létesítmény, amely 2002. április 2. óta viseli Puskás Ferenc, az Aranycsapat csatárának nevét, mára rossz állapotba került. Csak az alsó lelátórész és a középső szint egy része használható, a többi nézőtéri terület felújításra szorul. A stadion az Európai Labdarúgó Szövetség szigorú előírásainak sem felel meg, alkalmatlan a legrangosabb nemzetközi mérkőzések megrendezésére. A kormány 2011-ben fogadta el az újjáépítési koncepciót, az első tervek idén őszre készülnek el.

(Forrás: mti)