Hatvanperces öttusa

Hatvanperces öttusa

2014. 05. 16.
Megosztás

Rendhagyó helyszínen és rendhagyó tempóban zajlott a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör májusi rendezvénye. A helyszínt a klub életében először a Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola biztosította.

A mátyásföldi középiskola könyvtára pedig sajátos hangulatot teremtett a rendezvénynek. A május 14-i beszélgetés abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy a szervezőknek öt sportágat kellett hatvan percbe belesűríteniük. Ebben szerencsére két neves sportoló is segítségükre volt, ezen az estén ugyanis Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, a szöuli olimpia bajnoka, 6-szoros világ- és ötszörös Európa-bajnok, és Marosi Ádám, a legutóbbi londoni olimpia bronzérmese, nem mellesleg négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok öttusázók vállalták, hogy kalauzolják a nézőket az öttusa világában.

Az ő segítségükkel újból felidézhettük a 80-as évek végének nagy sikereit, a két fantasztikus öttusa aranyérmet (Martinek Jánosét és a csapatét) Szöulból, majd az azt követő (1989-es) budapesti világbajnokság fergeteges hangulatát. Ádám pedig már a modern öttusa legjelesebb képviselőjeként az egynapos, majd pedig néhány órányira szűkült öttusáról mesélt érdekességeket. Többek közt azt, hogy a korábban kétórás lövészetet ma már miként lehet néhány másodperc alatt teljesíteni, s hogy miként lehet magunkat kifutva, nagy pulzusszámmal is pontosan célozni.

Az est folyamán személyes dolgokról is szó esett, többek között, hogy tartja-e a barátságot a Fábián, Mizsér, Martinek világverő trió, hogy 2011-ben miért volt egy londoni érem Marosi Ádám mobiltelefonjának a háttérképe, s hogy mostanában mivel helyettesíti ezt, és, hogy miért van Angus Young-nak, az AC/DC zenekar frontemberének az arcképe a vádlijára tetoválva. Szó volt arról is, hogy mi a dolga a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójának (Fábián Lászlónak), s, hogy Marosi Ádám főhadnagy az edzések közti kevés szabadidejében miért visel bakaruhát.

A május 14-i rendezvény egy bensőséges pillanattal kezdődött: Hóbor Béla röplabda-játékvezető, a baráti kör alelnöke köszöntötte a nemrég 85. életévét betöltő klubelnököt, Borovitz Tamást, aki a kertvárosi sportbarátoktól egy személyre szóló (feliratozott) válogatott pólót kapott.

(Riersch Tamás )