Divizión I A vb: Hetényi nem került be a magyar keretbe

Hazatér a hokiválogatott kapusa

2013. 11. 30.
Megosztás

Hetényi Zoltán visszatér a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához, a szezon végéig szóló szerződést kötött az osztrák ligában érdekelt klubbal.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató az MTI-vel pénteken közölte: a 25 éves válogatott kapus vasárnaptól áll rendelkezésre, így akár már a jövő heti bajnoki mérkőzéseken bevethető.

"Most indulok haza, már a repülőtéren vagyok. A többiek most Ausztriában túráznak, és amint visszajönnek, csatlakozom hozzájuk. Nagyszerű érzés, hogy a testvéremmel, Péterrel lehet egy csapatban. Természetesen a cél a rájátszásba jutás, és hogy a válogatottba bekerüljek" - mondta az MTI-nek Hetényi Zoltán, aki 2011-ig játszott a Volánban, majd Finnországba szerződött, később pedig a tengerentúlon szerepelt. Ebben az idényben ismét Finnországban próbálkozott, azonban a Tappara Tampere nemrég szerződést bontott vele.

A 34-szeres válogatott kapus tagja volt a 2008-as szapporói divízió I-es világbajnokságot megnyerő csapatnak, a rákövetkező évben pedig szóhoz jutott az elit vb-n is.
A fehérvári csapat - amelynek keretében eddig két magyar kapus, Bálizs Bence és Rajna Miklós szerepelt - a 12 csapatos EBEL-ben jelenleg a kilencedik helyen áll 25 mérkőzésen gyűjtött 23 ponttal.

(Forrás: mti)