Hétvégén Duna Maraton, egyben országos bajnokság a hegyikerekeseknél

Hétvégén Duna Maraton, egyben országos bajnokság a hegyikerekeseknél

2013. 07. 03.
Megosztás

Az idei XIV. Duna Maraton ismét a visegrádi sportpályán kerül megrendezésre, július 07-én. A szervezők tájékoztatása szerint remek idő, kiváló pálya várja az előzetes nevezések szerint a több mint 1300 résztvevőt.

Ebben az évben a verseny egyben maraton magyar bajnokság is. A teljes magyar élmezőnynek 7 ország versenyzőivel is meg kell küzdeniük. A pályában több újdonság lesz, kevesebb lesz az aszfalt, több izgalmas szakasz várja bicikliseket. A gyerekverseny a korábbiakkal ellentétben szombat délután lesz a rajt cél területen.

Szombaton este 20 h-kor „20 éves a Mountainbike Szövetség” retro buli lesz a sörsátorban filmvetítéssel.

2013 DUNA MARATON PROGRAM:

2013. július 06 (szombat):

  • 14 h – 20 h helyszíni nevezés a Duna Maratonra, illetve rajtszámátvétel
  • 14 h – 15 h 30 helyszíni nevezés a Duna Diák Kupára
  • 16 h Duna Diák Kupa rajt (U7,U9,U11,U13,U15)
  • 20 h ” 20 éves a Mountainbike Szövetség” RETRO party, filmvetítés a hőskorszak versenyeiről.

2013. július 07. (vasárnap):

  • 7 h – 9 h rajtszámátvétel, csak külföldieknek helyszíni nevezés
  • 9 h 45 Félegyházi András Visegrád polgármestere megnyitja a versenyt
  • 10 h Duna Maraton hosszútáv rajt
  • 10 h 15 Duna Maraton középtáv rajt
  • 10 h 30 Duna Maraton rövidtáv rajt
  • 16 h 30 Duna Maraton és az Országos Bajnokság eredmény hirdetése
  • 17 h 30 tombola sorsolás

(Magyar Kerékpársportok Szövetsége, Fotó: Takács Tamás/archív)