Hétvégén már az olimpia a tét

Hétvégén már az olimpia a tét

2012. 05. 03.
Megosztás

Május 5-én és 6-án Szegeden rendezik az első olyan válogatóverseny, amelyiken már a londoni olimpiai csapatba kerülés a tét. Összegyűjtöttük a legfontosabb válogatási elveket.

Már ősszel, a felkészülés legelején elfogadta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége az olimpiai válogatási elveket. Storcz Botond szerint a válogatási rendszer igyekszik minden felmerülő kérdésre egzakt választ adni, de az élet még így is hozhat izgalmas döntési helyzeteket.
Storcz Botond segítségével most, vagyis néhány nappal az első „éles” verseny rajtja előtt összegyűjtöttük a legfontosabb válogatási elveket.

A teljes felkészülési programot itt lehet elolvasni.

Ezen a hétvégén Szegeden négy férfi versenyszámban (K-1 1000 méter, K-2 200 méter, C-2 1000 méter, C-1 200 méter) kezdődhet el az olimpiai válogatás.

FÉRFI KAJAK SZAKÁG

Alapelvek: a tavalyi MOL világbajnokságon a lehetséges 8-ból 7 olimpiai kvótát szerzett meg a magyar válogatott. A nyolcadik kvóta begyűjtésére május 16-17-én Poznanban, az európai pótkvalifikációs versenyen lesz lehetőség. Amennyiben marad a 7 magyar kvóta, akkor Londonban K-2 és K-4 1000 méteren, valamint K-1 200 méteren áll rajthoz magyar hajó. Ha megszerzi a csapat a nyolcadik indulási jogot, akkor fő szabályként elmondható, hogy K-2 és K-4 1000 méteren nem lehet duplázás, a maradék három számban pedig a jó eredményre legesélyesebb versenyszám élvez prioritást.

K-1 1000 méter

A válogatási elv részben azon múlik, hogy sikerül-e megszerezni a 8. kvótát.
Május 5-én és 6-án Szegeden lesz az első válogató, ahonnan a győztes bekerül a poznani pótkvalifikációs versenyen induló csapatba. A kvóták végleges számának függvényében tehát a szegedi verseny az első olimpiai válogató is egyben. Ha szükséges (a fent leírt alapelvek szerint), a szám második olimpiai válogatója június 15-17. között lesz.

K-2 1000 méter

Május 18. és 20. között lesz az első olimpiai válogató, ahonnan az első két helyezett egység kiutazik a május 25-27. közötti duisburgi világkupára. Ez alapján a két verseny alapján dől el, hogy melyik egység kerül az olimpiai csapatba. Ha mindkét egység egy-egy győzelmet szerez, akkor szétlövés dönt.

K-4 1000 méter

Június 15-17-én négyes válogató verseny lesz. Ezen a május 18-20. közötti K-2 1000 méteres verseny 3.-7. helyezett párosai vehetnek részt, illetve az a páros, amelyik a K-2 1000 méteres válogatón alulmaradt, valamint részt vehetnek a poznani pótkvalifikációs versenyen induló egységek (K-1 1000 m, K-2 200 m) tagjai is.Amennyiben a június 22-én kezdődő Európa-bajnokságon a válogatóversenyt megnyerő négyes hajó dobogós helyezést ér el, akkor olimpiai csapatba kerül. ha ez nem sikerül az Eb-n, akkor a kapitány dönt a négyes összetételéről

K-1 200 méter

Ebben a számban biztosan lesz magyar induló Londonban, de a végleges kvótaszám (7 vagy 8) függvényében alakul ki pontosan a válogatási rendszer. Amennyiben a K-2 200 méteres páros jobb eredményre esélyesebb, mint a K-1 200 méter lehetséges magyar indulója, akkor egyesben mindenképpen olyan versenyző indul, aki tagja a K-2 200-as hajónak. Amennyiben az Európa-bajnokság eredményei és az éves teljesítmény alapján úgy látszik, hogy a K-1 200 méteres szám élvez prioritást a K-2 200 és K-1 1000 méterhez képest, akkor két válogatóverseny lesz: az első június 15-17. között, a második pedig július 6-8-án.

K-2 200 méter

Az első válogatót május 5-6-án rendezik, amelynek a győztese bekerül a poznani pótkvalifikációs versenyen induló csapatba. Az olimpiai kvóták végleges számának függvényében ez a verseny az első olimpiai válogató is egyben. Ha szükség lesz második olimpiai válogatóra, akkor azt június 15-17. között bonyolítják le.

KENU SZAKÁG

C-1 1000 méter

Az első válogató június 15-17-én lesz. Abban az esetben, ha Vajda Attila nyer, akkor ő kerül az olimpia csapatba. Amennyiben nem az olimpiai bajnok nyeri a válogatót, akkor július 6-8. között lesz a második válogató, adott esetben végül szétlövés dönthet.

C-2 1000 méter

Május 5-6-án Szegeden lesz az első válogató, amelynek a győztese bekerül a poznani pótkvalifikációs versenyen induló csapatba. Amennyiben kvótát szerez, akkor június 15-17-én lesz a második olimpiai válogató, ha szükséges végül szétlövés dönthet.

C-1 200 méter

Május 5-6-án Szegeden lesz az első válogató, amelynek a győztese bekerül a poznani pótkvalifikációs versenyen induló csapatba. Amennyiben kvótát szerez, akkor június 15-17-én lesz a második olimpiai válogató, ha szükséges végül szétlövés dönthet.

NŐI KAJAK SZAKÁG

Alapelvek:

Az NK-1 500 méteres versenyző nem indulhat NK-2 500 méteren, egyébként lehetséges a duplázás az olimpián.
Triplázás csak olyan előre nem látható vis major esetében lehetséges, amikor veszélybe kerül, hogy a magyar csapat mind a négy olimpiai számban ütőképes egységgel rajthoz állhasson az olimpiai játékokon, és az csak így biztosítható. A három számban történő indulásról egyedi kapitányi döntés szükséges. (Itt kell megjegyezni, hogy három indulás esetén az illető versenyzőnek az olimpia mind a hat napján indulnia kell valamilyen futamban.)

NK-1 500 méter

Május 18-20-án lesz az első olimpiai válogató, ahonnan az első két egység kiutazik a május 25. és 27. közötti duisburgi világkupára. A két verseny eredménye alapján eldől az olimpiai csapatba kerülés. Amennyiben különböző a nyertes, akkor szétlövés dönt.

K-2 500 méter

Az első válogató május 18-20-án lesz. Abban az esetben, ha olyan egység nyeri, amelyiknek nem tagja az NK-1 500 méteres olimpiai csapattag, akkor ez a páros vezet 1-0-ra a válogató sorozatban. Ellenkező esetben sem a válogató nyertese, sem a mögötte célba érő egységek nem szereznek győzelmet. Június 15-17. között lesz a második válogató. Amennyiben az első válogatón nem volt győztes egység, úgy ezen a válogatón nyertes páros kerül az olimpiai csapatba. Ha első alkalommal volt valódi győztes, akkor vagy itt begyűjti a második győzelmét, vagy más nyer, és akkor később szétlövés dönt.

K-4 500 méter

Az első, május 18-20. közötti és a második, június 15-17. közötti olimpiai válogató egyes, illetve páros versenyszámaiban nyújtott teljesítmény alapján a kapitány állítja össze a négyes névsorát. Abban az esetben, ha már az első válogatón kirajzolódik a keret, akkor akár már májusban jelölhet négyest a kapitány.

K-1 200 méter

Május 18-20-án lesz az első, míg június 15-17-én a második válogató. Ha senki sem szerez két győzelmet, akkor szétlövés dönt.

(Forrás: kajak-kenu szövetség)