Hétvégén rendezik meg az ifj. Ocskay Gábor Emléktornát

Hétvégén rendezik meg az ifj. Ocskay Gábor Emléktornát

2013. 08. 29.
Megosztás

Szombaton és vasárnap rendezik meg, már ötödik alkalommal az ifj. Ocskay Gábor Emléktornát.

A tornán az 2009-ben elhunyt, sokszoros válogatott székesfehérvári jégkorongozó előtt tisztelegnek, s mely esemény egyben felvezetése is lesz a másfél hét múlva kezdődő idénynek.

Cser-Palkovics András polgármester (a képen) a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: ifj. Ocskay Gábor példakép, és személye azt a szemléletet testesítette meg, amiért az emberek szeretik a jégkorongot, a sportot.
"Felelősségünk, hogy vigyázzunk hagyatékára, arra a szellemiségre, amit ránk hagyott" - fogalmazott. Hozzátette: a jövő évi emléktorna előtt szeretnék felavatni a hokis szobrát a nevét viselő fehérvári csarnok előtt.

Fekti István, az ifj. Ocskay Gábor Akadémia szakmai igazgatója elmondta: a hazai játékosok által a tornán viselt mezekre licitálni lehet a klub honlapján (www.albavolanhockey.hu). A befolyó összeget az akadémia kapja, és a szoboravatásra kívánják fordítani.

A hétvégi tornán erős mezőny szerepel. A Sapa Fehérvár AV19 mellett az idén világbajnoki döntős Svájc egyik elitcsapata, az Ambri-Piotta, valamint a szlovén Olimpija Ljubljana és a sok kanadai hokissal felálló brit Sheffield Steelers lép pályára.

Az új vezetőedző, Marty Raymond szombaton, 15.30-kor az Olimpija Ljubljana ellen vezeti harcba együttesét, 18.30-kor az Ambri-Piotta és a Sheffield csap össze. Vasárnap 14.30-kor a két szombati vesztes találkozik a harmadik helyért, 17.30-kor pedig következhet a döntő.

A Fehérvár az első bajnoki mérkőzését a nemzetközi ligában, az EBEL-ben szeptember 8-án játssza a cseh Orli Znojmo otthonában.

(Forrás: MTI, fotók: Soós Attila/albavolanhockey.hu)