Hetvenkilenc ok az ünneplésre

2018. 10. 20.
Megosztás

Az ifjúsági olimpiák történetének eddigi legjobb szereplését produkálta a magyar delegáció Argentínában. Érzelmekből nem volt hiány, és az érmek is szép számmal gyűltek a harmadik alkalommal megrendezett világeseményen. Hetvenkilenc főből álló küldöttséggel büszkélkedhettünk, melynek tagjai közösen, egymást támogatva értek fel a nem hivatalos, országok közti éremtáblázat negyedik helyére. Csupán három nagyhatalom előzött meg minket: Oroszország, Japán és Kína.

Úszóink rögtön éremmel nyitották a magyar csapat szereplését: a legeredményesebb sportoló címet Milák Kristóf nyerte el, aki háromszor hallgathatta meg a himnuszt a dobogó legfelső fokán állva, s még egy ezüstérmet is a nyakába akasztottak. A tizennyolc éves tehetség 200 méteres pillangó-, valamint 200 és 400 méter gyorsúszásban bizonyult a legjobbnak, míg 100 méter pillangón mindössze egyetlen legyőzőre talált. Páratlan teljesítményével a magyar zászlóvivő szerepét is kiérdemelte a záróünnepségre. Késely Ajna szintén három ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett magának; gyorsúszó számokban remekelt: 200, 400 és 800 méteren is ő bizonyult a legjobbnak. Berecz Blanka szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket és 200 méter pillangón elsőként csapott a célba.

Kajakosaink is sikert sikerre halmoztak, Rendessy Eszter és Kiss Ádám is elsőként siklott át a célvonalon a gyorsasági versenyben. Kenuban Gönczöl Laura is "összelapátolt" egy ezüstöt.

A vívó Rabb Krisztián mindössze tizenhat évesen állhatott a dobogó legfelső fokára, Pusztai Liza pedig legnagyobb riválisát győzte le a lány kard döntőjében.

Cselgáncsban sem maradtunk alul, Özbas Szofi -63 kilogrammos kategóriában lett első. Vég Zsombor a 100 kg-os kategória bronzmeccsén diadalmaskodott.

Balázs Krisztián a talajon remekelt, azonban apró pontlevonások miatt másnak ítélték az aranyat. Az ezüst mellé szerzett egy bronzérmet is nyújtón, ahol még az elemek bemutatása előtt az esélyesek közé sorolták a kommentátorok. A szintén tornász Bácskay Csenge ugrásaival a második helyet szerezte meg.

Huller Dániel önmagához híven ismét éremmel a nyakában tér majd haza; a 400 méteres gátfutásban egy célfotó döntött futamgyőzelméről ám a következő alkalommal ellenfele megjavította idejét, így ezüsttel zárta szereplését. Endrész Klaudia távolugró eredménye is a második helyezéshez volt elegendő.

Szél Anna csak a végső meccsén kapott ki, így neki a -57kg-os birkózók dobogójának középső foka jutott. A kerékpárosok összesített csapatversenyén Vas Blanka és Buzsáki Virág együttese a harmadik helyen végzett. Gulyás Michelle öttusázó egyéniben ért fel a dobogóra, valamint bronzéremmel zárt a lány strandkézilabda-válogatott is.

A vegyescsapat-versenyekben is jeleskedtek a magyarok, ám ezeket a helyezéseket hivatalosan nem számolják, sajnos ezek a medálok nem adódtak hozzá az éremtáblázatban az egyes országok eredményeihez. Rabb Krisztián és Pusztai Liza még egy aranyat begyűjtöttek az európai válogatottal. Pekler Zalán mongol párjával szintén első lett légpuskában; Balázs Krisztián kollekciója pedig a csapatok küzdelme során vált teljessé. Jármy Vince az Európa-válogatott tagjaként ezüstérmet szerzett.

A #youngary-k tehát 12 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek Buenos Airesben. Büszkék vagyunk a magyar csapat mind a 79 tagjára, sokaknak ez volt az első, nagy kaliberű nemzetközi megmérettetésük, de a tapasztaltabb versenyzők is életre szóló élményekkel gazdagodtak.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)