Holland hajtósiker a budapesti világkupa fordulón

Holland hajtósiker a budapesti világkupa fordulón

2012. 12. 03.
Megosztás

A bemelegítő versenyszám első helyezettje, Ijsbrand Chardon jött, látott és győzött Budapesten.

A mesteri hajtást bemutató holland versenyző a nyerőkörben is hibátlan teljesítéssel végzett az OTP Bank Kupáért kiírt világkupa forduló első helyén. Magyar lipicai lovakkal magyar zenére hajtott az első körben, kitűnő idővel. A nyerőkörben pedig a zene gyors üteme diktálta a tempót, ami nagyon jó időeredményt hozott. A nagyszámú közönség – soraiban a magyar fogathajtók népes táborával – óriási ovációval ünnepelte a győztest, Ijsbrand Chardont, aki nemcsak kiváló hajtó, de igazi showman is. Ő irányította a díjátadást követő parádét, amit a nézők hatalmas tapssal kísértek.

A holland siker vasárnap is folytatódott. A nyerőkörbe került Theo Timmermann is, aki egy másodperc előnnyel állt Boyd Exell előtt. Sikeres taktikával hajtott, a cél előtt sebességet váltott és ezzel a gyorsasággal kiváló eredményt ért el. A végső elszámolásnál a második helyen zárt.
A címvédőként érkező Boyd Exell nem tudta megismételni tavalyi győzelmét, egy-egy verőhiba becsúszott mindkét körben. Ez a teljesítmény csak a harmadik helyre lett elég. Látványos, kockázatot is felvállaló hajtása viszont most is elnyerte a közönség tetszését.

A versenyt követő sajtótájékoztatón a győztesnek és a résztvevőknek gratulált Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség Fogathajtó Szakágának elnöke. Elmondta: csodálatos környezetben, a világ legjobb hajtói voltak jelen a szakmailag kiváló budapesti versenyen. A fogathajtókat csodálatos közönség fogadta, ami a verseny hangulatát is pozitívan befolyásolta.

A sajtó képviselőinek a győztes, Ijsbrand Chardon elmondta, a lipicai lovakról, melyeket ő is hajt, nagyon jó a véleménye. A lipicai lovak rendkívül okosak, ám idomításukhoz sok türelem kell. Dicsérte a szervezést, a kiváló pályát, a fantasztikus közönséget.
Theo Timmermann picit nehéznek ítélte a pályát, de nagyon jól érezte magát. Ő is elmondta, hogy fogatában van ,,hungaricum”: lipicai ló.

Boyd Exell örömmel osztotta meg a tájékoztató résztvevőivel, hogy az utóbbi öt évben, amióta a Vincze Tamás lovait hajtja nagy sikereket ért el. Gratulált az első, második helyezettnek, de kiemelte, hogy ő Theo Timmermannt tartja a verseny igazi nyertesének, mert az elmúlt két évben rengeteget dolgozott és óriásit fejlődött.

Török győzelem a Herendi Nagy Díjban!

Az összevetésbe jutott 11 lovas közül nyolcan mentek hibátlanul, köztük a szombati nap legeredményesebb párosa, Tóth László és Isti, valamint Szuhai Gyula Dr. Orklund nyergében. Mindketten hibátlan lovaglással örvendeztették meg a közönséget, Tóth László 4. Szuhai Gyula 6. helyen végzett. A török lovas a 10 éves Quasimodo Z származású heréltjével feladta a leckét az utána következő lovasoknak. Időben egyedül az utolsóként induló Henk Van de Pol tudta megverni, ennek viszont az volt az ára, hogy az utolsó meredeket lehúzta a lova.

A Herendi Nagydíj eredményhirdetését követően került sorra az MVM Partner díj kihirdetésére. Ezt a nagykör számokban legeredményesebb 25 évesnél nem idősebb fiatal lovas kapta, vagyis a versenyszám második helyezettje, a brit Chloe Aston.

(Forrás: lovasvilagkupa.hu)