Horváth Bence és Szomolányi Máté nyerte a férfi kajakpárosok 200 méteres szétlövését

Horváth Bence és Szomolányi Máté nyerte a férfi kajakpárosok 200 méteres szétlövését

2016. 06. 12.
Megosztás

A világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter duót (balra) legyőzve a fiatal győri Horváth, Szomolányi kettős (jobbra) nyerte a K-2 200m szétlövést.

A szegedi Maty-éri kajak-kenu pályán a vasárnap délelőtti programban az olimpiai műsorban nem szereplő számokkal folytatódott a 2. válogató verseny. A tét a két hét múlva sorra kerülő moszkvai Európa-bajnokságon a rajtjogok megszerzése volt.
Az olimpiai bajnok Zur-Fazekas Krisztina a női K-1 1000m megnyerésével vigasztalódott, hiszen az előző napok 500m olimpiai számaiban lecsúszott a csapatba kerülésről, bár még a négyes szereplésben reménykedik.

"Nem vagyok elégedett a hétvégémmel, bár tény, hogy egy kis betegség hátráltatott. Ennek az ezer méteres győzelemnek azért örülök, legalább Moszkvába megváltottam a repülőjegyemet" - nyilatkozott Zur-Fazekas Krisztina, aki azt is elárulta, hogy az olimpiai kajaknégyes összeállításával kapcsolatban az ő neve is felvetődött.
"Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara helye biztosnak tűnik a hajóban, a negyedik beülő kiadó. Kárász Anna, Vad Ninetta és én is lehetőséget kapunk, hogy csütörtökön, Szolnokon kipróbáljuk magunkat a többiekkel, ezután születik meg a döntés" - mondta a kajakos, aki négy éve, Londonban tagja volt az aranyérmes magyar kvartettnek.
A női kajaknégyest a válogatók egyes és párosteljesítményei alapján állítja össze a szakvezetés. Az egységen az Eb után még lehet változtatni.

A délelőtti program zárásaként rendezték meg a férfi K2-200m szétlövését. Az első válogatót Horváth Bence és Szomolányi Máté nyerte a Tótka Sándor, Molnár Péter duó előtt. Pénteken a 2. válogaton visszavágott a világbajnoki címvédő duó. A szétlövés rendkivül szoros csatában Horváthék sikerével zárult.

Ezzel a 12 ötkarikás szám többségében már lezárult a hazai válogató. A Rióba utazó magyar csapat összetétele a június 24-26-án sorra kerülő moszkvai Európa-bajnokságot követően válik véglegessé. A magyaroknak 17 kvótájuk - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra. Csupán két kenus egyes számban lesz még hétfőn szétlövés.

Az olimpiai válogatók győztesei:

férfiak:

K-1 1000 m: Dombvári Bence
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Dombvári
K-4 1000 m: Hufnágel, Dombvári, Ceiner Benjámin, Kugler Attila
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
C-1 1000 m: hétfőn szétlövés Vajda Attila és Vasbányai Henrik között
C-2 1000 m: Mike Róbert, Vasbányai
C-1 200 m: hétfőn szétlövés Hajdu Jonatán, Nagy Péter és Lantos Ádám között

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák
K-4 500 m: a hajó összeállítását várhatóan a jövő héten teszi közzé a szövetség
K-1 200 m: Douchev-Janics Natasa

hétfő:

férfi C-1 1000 m szétlövés 10.00
férfi C-1 200 m szétlövés 10.20

(MOB-MTI fotó:kajakkenusport.hu)