Hosszú, Bernek, Balog és Cseh szép szombatot készített elő

Hosszú, Bernek, Balog és Cseh szép szombatot készített elő

2014. 08. 23.
Megosztás

A csütörtöki éremeső után csendes napjuk volt a magyar úszóknak – pontosabban leginkább a hétvégi nagy hajrá előkészítése folyt délután a medencében: Hosszú Katinka 200 gyorson 3. idővel döntős, 200 háton Bernek Péter 2., Balog Gábor a 3. legjobb eredménnyel finalista. Cseh Laci életében először kipróbálta a szétúszást is, a napvégi ráadásban viszont megmutatta, mekkore klasszis: összesítésben a 2. legjobb időt úszta. Azért született két 6. hely is, Gyurta Gergely (800 gyors) és Kozma Dominik (100 gyors) révén.

Két finalistánk kihozta magából az aktuális legtöbbet, de ez most a hatodik helyre volt elég – az éremtől mindketten messze voltak. Elsőként Gyurta Gergely szelte a vizet, az elején még tartotta a lépést a többiekkel, később azonban fokozatosan leszakadt, és végül a 6. helyen végzett (7:55.47).

„Nagyjából erre lehetett számítani, részemről legalábbis – közölte a verseny után Gege. – A mezőny nem volt annyira erős, 7:49-cel már dobogóra lehetett állni, bennem viszont csak ennyi volt: ahogy az 1500 után is mondtam, a nyíltvízivel együtt most ez egy kicsit sok volt. Azért vasárnap még nekirongyolok a 400 vegyesnek, lesz, ami lesz.”

Kozma Dominik újból nagyot alakított, két nap alatt a harmadik országos csúcsát úszta úgy (48.76), hogy még kissé szertelenül úszta a százat, nyolcadikként fordult féltávnál, aztán visszajött hatodiknak – a „nagyvadak” azonban nem hibáztak annyit, hogy ennél előrébb végezzen.

„Azért még meg kell tanulnom százat úszni. A mostani első hosszon volt négyes levegő, kettes is (két tempó után levegővétel), azaz eléggé mix jellege volt. De most elkezdtem a tanulási folyamatot, aztán idővel rendben lesz ez. A dobogóhoz 48.3 kellett, attól én most még messze vagyok, viszont látszik, érdemes belevetnem magam abba, hogy kell teljesen jól csinálni a százat. Annak meg örülök, hogy megint sikerült ütnöm egyet országos csúcson.”

Hosszú Katinka délelőtt első, délután harmadik idővel (1:56.96) ment tovább 200 gyorson, amit röviden egy „éppenséggel elment” kommentárral intézett el, később 50 háton komolyabb esély nélkül a 15. helyen kötött ki (28.86).
Remekül ment két hátúszónknak, legalábbis látszólag, a helyezések alapján. Bernek Péter 2. helyen kvalifikálta magát (1:57.41), csupán 6 századra a nagy ellenféltől, a lengyel Radoslaw Kaweckitől, Balog Gábor harmadikként (1:57.97 – 150 méterig amúgy vezetett), mégsem voltak elégedettek.

„Még mindig nem esett igazán jól az úszás, de már jobban tetszett, mint délelőtt – mondta Bernek Peti. – Még el kell döntsem, hogyan ússzam le holnap, mert egy picit bizonytalan vagyok. De össze fogom rakni addig, aztán igyekszem a legtöbbet kihozni magamból."

„Szokás szerint nekimentem a kötélnek, és nagyon az az érzésem, hogy a fordulóimban is van még bőven – jelentette ki önkritikusan Balog Gabi. – Egyszerűen nem éreztem azt, hogy úgy el tudom rúgni magam, ahogy szeretném. Az ob-n, ahol ennél két tizeddel jobbat jöttem, jobban éreztem a fordulókat is. Úgyhogy még tudok javulni, sokat jelent, hogy harmadik idővel kerültem be, holnap neki fogok menni, aztán meglátjuk. Vagy sikerül, vagy nem. De nagyon bízom benne, hogy sikerül.”

A nap produkcióját Cseh László mutatta be, aki úgymond kétszer „kanyarodott rá” a 100 pillangó döntőjére, avagy gazdag pályafutása során először kipróbálhatta a szétúszást is, minthogy idegesítően gyenge idővel (52.20) csupán holtversenyes nyolcadik lett a középdöntőben (Pulai Bence 15-ikként zárt). Rettenetesen rosszul rajtolt, a 100 gyorsra készülődő Kozma Dominik a last call roomból még röhörészve fel is kiabált klubtársának, hogy „Lacus, én ilyen rajt után inkább visszafordultam volna!...”, szerencsére, a nap végén rendezett újraúszásban egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Cseh kerül a döntőbe. Egyébként annyira nekidurálta magát, hogy 51.73-at jött, ami az elődöntő összesítésében a 2. legjobb idő – így viszont csak a 8-as pályára elég, ami viszont nem feltétlenül baj, lehet suttyomban elhúzni a többiektől.

Laci egyébként így összegzett: „Elsőre nagyon akartam menni, de ennek éppen hogy nem-menés lett a vége. Erre most úgy jöttem ki, hogy könnyedén úszom, megerőltetés nélkül - és ez sikerült is. Az a gáz, hogy elsőre kellett volna ennyit jönnöm, csak így picit viccesebb az egész...”

A nap krónikájához tartozik, hogy a férfiak 50 méteres mellúszó számának elődöntőjében a brit Adam Peaty 26.62 másodperccel világcsúcsot ért el.

Eredmények:
Úszó Európa-bajnokság, Berlin

férfiak:
800 m gyors, Európa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:44.98, 2. Pal Joensen (Feröer-szigetek) 7:48.49,3. Gabriele Detti (Olaszország) 7:49.35,..6. GYURTA GERGELY 7:55.47

100 m gyors, Eb: Florent Manaudou (Franciaország) 47.98, 2. Fabien Gilot (Franciaország) 48.36
3. Luca Leonardi (Olaszország) 48.38,..6. KOZMA DOMINIK 48.76

nők:

200 m mell, Eb: Rikke Möller Pedersen (Dánia) 2:19.84, 2. Molly Renshaw (Nagy-Britannia) 2:23.82, 3. Jessica Vall (Spanyolország) 2:24.08

100 m pillangó, Eb: Jeanette Ottesen (Dánia) 56.51, 2. Sarah Sjöström (Svédország) 56.52, 3. Ilaria Bianchi (Olaszország) 57.71

4x100 m vegyes gyorsváltó, Eb: Olaszország (Luca Dotto, Luca Leonardi, Erika Ferraioli, Giada Galizi) 3:25.02, 2. Oroszország 3:25.60, 3. Franciaország 3:27.02

(Forrás: MUSZ, fotók: Kovács Anikó)