Hosszú és Cseh harmadik aranyérme, Jakabos második a rövidpályás Eb-n

Hosszú és Cseh harmadik aranyérme, Jakabos második a rövidpályás Eb-n

2012. 11. 25.
Megosztás

Cseh László és Hosszú Katinka is begyűjtötte harmadik aranyérmét a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján. Cseh 200 pillangón, Hosszú pedig 100 vegyesen nem talált legyőzőre, utóbbi számban Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett, míg előbbiben Biczó Bence negyedeiként zárt.

Cseh a 200 és a 400 vegyesen aratott győzelmét követően sokáig a mezőnnyel haladt, 150 métert követően azonban robbantott és meggyőző magabiztossággal utasította maga mögé a mezőnyt. Végül 1:52.11 perc alatt ért célba, míg Biczó 1:53.64 perc alatt teljesítette a távot. A második helyen a dán Viktor B. Bromer végzett, a harmadik pedig a holland Joeri Verlinden lett.

Hosszú - aki a csütörtöki nyitónapon 200 vegyesen és 200 pillangón diadalmaskodott - és Jakabos a második 50 méteren került előre, Hosszú végül 58.83 másodperc alatt győzött, Jakabos 59.15 alatt teljesítette a távot. A harmadik helyen a brit Siobhan-Marie OÍConnor végzett.

Hosszú szombaton még egy hetedik helyet is szerzett, a vegyesfinálé felvezetéseként a 400 méter gyors döntőjében, ahol minden megerőltetés nélkül tudta le a távot 4:05.02 perc alatt. A győzelmet 3:54.85 perccel, a franciaországi Eb első világcsúcsával a hazaiak képviselője, Camille Muffat szerezte meg.

A férfiaknál az 1500 méteres gyorsúszásban Rákos Patrik hatodikként végzett (14:49.87), a délelőtti selejtezőben rajtolt Kis Gergőnek a teljesítménye (15:22.39) pedig összesítésben a 17. helyhez volt elég.

Az elődöntők is hoztak magyar részsikereket: 100 méter háton a nyitónapon 200 méteren ezüstérmes Bernek Péter 51.62 másodpercet repesztve negyedikként jutott be a vasárnapi döntőbe, Jakabos pedig - a vegyesezüst után nem sokkal - 100 méter pillangón igazolta felkészültségét, ugyanis 58.29 másodperces eredményt produkálva ötödikként került be a legjobb nyolc közé.

A magyar döntősök nyilatkozatai:

Hosszú Katinka
100m vegyes, aranyérem
„Mivel a jövőben mindenképp szeretném csinálni a négyszáz gyorsot, ezért egyértelmű volt, hogy indulok, más kérdés, hogy még sokat kell fejlődnöm ezen a távon, több erő kell hozzá, több edzés előtte. A száz vegyes jó volt, itt csak menni kell, ahogy a csövön kifér, különösebb taktikázásra nincs mód – örülök, hogy ilyen jó időt sikerült elérnem.”

Jakabos Zsuzsanna
100m vegyes, ezüstérem
„Megint sikerült megjavítanom a legjobb időmet, jól ment az úszás, az pedig nem vészes, hogy újra Katka nyert – bár nem gondoltam volna, hogy ennyire gyors lesz... Most tényleg csak az foglalkoztat, hogy időről időre javuljak, és ezzel eddig nincs is probléma, a helyezés most másodlagos.”

Cseh László
200m pillangó, aranyérem
„Jó-jó, szép győzelem volt, viszont az úszás még mindig nem az igazi. Ez még nem az a pillangó, amit én szeretek, a könnyed, robbanékony, laza és lendületes. Persze, ennyi edzés után miért lenne más, de én már csak ilyen elégedetlenkedő típus vagyok. Az természetesen jó érzéssel tölt el, hogy érzem magamban az erőt, azaz hiába voltam hátrébb picit, amikor száznál fordultam, egyértelműen tudtam, nyerni fogok.”

Biczó Bence
200m pillangó, 4. hely
„Végül is az idővel elégedett lehetek, hiszen jóval kevesebb munka van most bennem, mint amennyit tavaly ősszel tettem bele, és amivel akkor hatodik lettem... Mégis, van bennem egy pici hiányérzet, hiszen kicsit készültünk erre a versenyre, nem jó negyedikként végezni. Viszont tudom azt is, a huszonötös medence nem nekem való, és nem is a fordulók miatt, azokkal nem volt gond, hanem mert amikor épp felgyorsulnék, amikor érzem, hogy most jó a sebesség, akkor megint jön a fal... Várom a tavaszt, a nagypályát.”

Rákos Patrik
1500m gyors, 6. hely
„Két héten belül másodszor úsztam jó időt, ez mindenképpen jó dolog. Az elején megpróbáltam elmenni az olasszal (Paltrinieri, aki végül győzött), ám egy idő után láttam, képtelenség tartani a tempóját, úgyhogy inkább a saját ritmusomban úsztam. Szerintem jól ment, egyszer már voltam döntős felnőtt Eb-n, akkor nyolcadik lettem, most ez a hatodik hely előrelépés.”


RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EB
FÉRFIAK
1500 M GYORS, Európa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:27.78, 2. Szerhij Frolov (Ukrajna) 14:30.87, 3. Anthony Pannier (Franciaország) 14:41.97,...6. RÁKOS PATRIK 14:49.87,...17. KIS GERGŐ 15:22.39
200 M PILLANGÓ, Eb: CSEH LÁSZLÓ 1:52.11, 2. Viktor B. Bromer (Dánia) 1:53.38, 3. Joeri Verlinden (Hollandia) 1:53.47, 4. BICZÓ BENCE 1:53.64
100 M GYORS, Wb: Vlagyimir Morozov (Oroszország) 45.68, 2. Jevgenyij Lagunov (Oroszország) 46.52, 3. Yannick Agnel (Franciaország) 46.80
50 M MELL, Wb: Fabio Scozzoli (Olaszország) 26.18, 2. Aleksander Hetland (Norvégia) 26.20, 3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 26.24
NŐK
400 M GYORS, Eb: Camille Muffat (Franciaország) 3:54.85 perc – új világcsúcs, 2. Lotte Friis (Dánia) 3:58.85, 3. Coralie Balmy (Franciaország) 3:59.80,...7. HOSSZÚ KATINKA 4:05.02
100 M VEGYES, Eb: HOSSZÚ KATINKA 58.83, 2. JAKABOS ZSUZSANNA 59.15, 3. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia)
50 M HÁT, Eb: Laure Manaudou (Franciaország) 26.78, 2. Sanja Jovanovic (Horvátország) 26.84, 3. Simona Baumrtová (Csehország) 26.97
FÉRFI-NŐI
4x50 M GYORSVÁLTÓ, DEb: Franciaország 1:29.64, 2. Oroszország 1:30.41, 3. Finnország 1:31.74

(Forrás: MTI, Csurka Gergely)