Hosszú Katinka világcsúccsal a világ tetején, Cseh László bronzérmes

Hosszú Katinka világcsúccsal a világ tetején, Cseh László bronzérmes

2015. 08. 03.
Megosztás

A kazanyi úszó világbajnokság második versenynapján Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás fináléjában három századdal megjavítva a szám világcsúcsát ért elsőként célba. A magyar Iron Lady a vasárnapi előfutamát (2:07.30), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte, a döntőben 2:06.12 perces idővel diadalmaskodott. Hosszú ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte. Cseh László 50 pillangón harmadik lett.

A nap utolsó döntőjében a magyar lány rajt-cél győzelmet aratott. Mind a négy úszásnemben az élen haladt, és 2,33 másodperccel utasította magamögé a japán Watanabet.

Az immár négyszeres világbajnok magyar úszó az amerikai Ariana Kukors 2009-es, a római világbajnokságon még cápadresszben úszott, 2:06.15-ös világcsúcsát döntötte meg Kazanyban.



„Számomra semmi nem jelent többet annál, hogy világcsúcsot úsztam, hogy egy számban én vagyok a leggyorsabb, soha senki nem úszott nálam jobban. Hihetetlen, még most sem fogtam fel. A verseny előtt nem mertem igazán belegondolni, hogy mit érhetek el, vb-t nyerni önmagában is nagyon nagy dolog, még rekord nélkül is. Éreztem, hogy nyerni fogok, de nem akartam túlságosan sokat gondolni rá, főleg a csúcsdöntésre. Alig emlékszem a döntőből valamire, ki tudtam zárni a külvilágot, az utolsó 20-25 méterről villannak be képek. Mindent kiadtam magamból, nagyon jó verseny volt. Jó formában vagyok, izgalommal tekintek a jövőbe.”

Hosszú ezen a napon délelőtt megjavítva eddigi olimpiai A szintes eredményét a legjobb időt (57.78) úszta 100 m háton, ami egyben országos rekord, de a délutáni középdöntőt kihagyta a későbbi 200m vegyes kedvéért.

A nap másik magyar döntőse, Cseh László is remekül helyt állt 50 m pillangóúszásban. A 29 éves olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló azt követően, hogy a vasárnapi előfutamban (23.32 mp), majd az elődöntőben (23.06) is országos csúcsot úszott, a hétfői fináléban 23.15 másodperces idővel ért célba. Nem rajtolt a legjobban, de ezúttal is hatalmas tempóban kapaszkodott felfelé, s végül egyszerre nyúlt be harmadikként a célba a lengyel Konrad Czerniakkal. Cseh László pályafutása tízedik világbajnoki érmét szerezte, de ötven méteres számban most először állhatott fel a dobogóra.



Bár a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó a 100 és a 200 méteres pillangóúszásra, valamint a rövidebbik vegyesszámra fókuszál a kazanyi vizes vb-n, a bronzérem kellemes meglepetésként érte, mely pozitív előjelként szolgál, erőt ad a továbbiakhoz:

„Bennem volt a versenydrukk, de nem izgultam. Valójában bemelegítésnek szántuk ezt a számot, de természetesen ez kezdésnek nem rossz” – magyarázta Cseh László, miután megnyerte tizedik világbajnoki érmét. Versenyeztem már többször 50m pillangót, ám még nem tudtam egy konkrét taktikát felállítani ez idáig. A rajthoz úgy álltam oda, hogy akár a francia Manaudout is megverem, pont ettől érdekes ez a rövid táv: nincs egyértelmű favorit, bármi történhet. Ennek ellenére nem hiszem, hogy átállnék az 50 méteres számokra; ez egy meglepetés érem, melynek nagyon örülök, egy kis kirándulás volt számomra elindulni ebben a számban. Formában vagyok, a hosszabb számok előtt nagyon jó jel, hogy ötvenen is ilyen jól tudok úszni.”

A délelőtti előfutamok során két úszónk javított az olimpiai B szintjén. Balogh Gábor 100 m háton 54.65, Sztankovics Anna 100 m mellen 1:09.34 idővel nem jutott tovább a délutáni középdöntőbe. Bernek Péter 200 m gyorson nem tudta megismételni előző napi teljesítményt, s ezen a távon elmaradt az olimpiai A szinttől, amit idén már korábban (1:47.72) Eindhovenben teljesített.

A női 1500 m gyors előfutamában Kapás Boglárka a 6. idővel (16:06.25) jutott a táv keddi fináléjába.

A nap krónikájához tartozik, hogy vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) Bürójának kazanyi ülésén magyar szakembereket is jelöltek a riói játékok bírói kereteibe a különféle sportágakban. Gyárfás Tamás alelnök jelezte, a magyar úszók folyamatosan a világ élvonalában vannak, a 2017-es világbajnokság miatt egyébként is kiemelt figyelem irányul a sportágra, azaz mindenképp fontos, hogy ezen a szinten is képviseltesse magát Magyarország. A szavazás ezek után egyhangú volt: a legrutinosabb magyar úszóbíró, Sass Katalin is ott lesz jövőre Rióban. Akárcsak egy később kijelölendő műúszó-pontozó...

A FINA arról is határozott, hogy jövőre Budapesten legyen az óriás-toronyugrók világkupája.

A keddi úszóprogram (zárójelben az olimpiai A és B szint, illetve a sportoló neve mellett jelenlegi olimpiai szintideje):

Délelőtt, előfutamok

08:30 férfi 50m mell (nem olimpiai szám) Horváth Dávid
08:49 női 200m gyors (1:58.96,2:03.13) Hosszú Katinka (1:55.89), Verrasztó Evelyn (-)
09:15 férfi 200m pillangó (1:56.97,2:01.06) Cseh László (1:54.90)
09:30 férfi 800m gyors (nem olimpiai szám) Bernek Péter, Gyurta Gergely

Délután, középdöntők, döntők

16:32 férfi 200m gyors d.
16:40 női 100m hát d.
16:48 férfi 50m mell kd.
17:05 női 1500m gyors d. (nem olimpiai szám) Kapás Boglárka
17:26 férfi 100m hát d.
17:44 női 200m gyors kd.
18:04 férfi 200m pillangó kd.
18:17 női 100m mell d.

Vízilabda
negyeddöntő, férfiak
19:10 Magyarország - Olaszország

(MOB/BL, VF, VE-MTI, fotó: MTI/Kovács Anikó)