Hosszú Katinka álomkezdése: arany után bronz

Hosszú Katinka álomkezdése: arany után bronz

2012. 12. 13.
Megosztás

Szerdán délelőtt az előfutamokkal kezdődött a 11. rövidpályás úszó világbajnokság Isztambulban.

Hosszú Katinka a legjobb idővel, országos csúcsot jelentő 2:04.19 perccel jutott a 200 méteres pillangóúszás esti döntőjébe. A szerda délelőtti selejtezőben a Bajáról közvetlenül a vb előtt a Vasasba igazolt klasszis végig remekül bírta saját tempóját, s úgy lett az egész mezőny legjobbja, hogy nagyot javított eddigi magyar rekordján, amelyet 2:04.56 perccel tartott 2010. december 15. óta

Cseh László is országos csúcsot úszott

Hosszú Katinka után Cseh László is országos csúcsot úszott a nyitónap délelőtt.
A Kőbánya SC versenyzője a 100 méter pillangó selejtezőjében vitte le 51.29-ről 50.86 másodpercre az eddigi legjobb magyar időeredményt ezen a távon, s jutott ezzel hatodikként tovább a 16 fős elődöntőbe.
Az esti újabb erőpróbára nem tartott vele a honfitárs és eddigi rekorder Pulai Bence, aki három nap híján éppen két esztendeje állította fel az 51.29-es csúcsot. Ő a törökországi vb-n 51.61 másodperc alatt ért célba, amivel a 19. lett.

Továbbjutott ugyanakkor a legjobb 16 közé 100 méter háton Bernek Péter, aki idei legjobbjával, 51.55 másodperccel összesítésben a 11. időt úszta. Kevésbé sikerült ez a szám Balog Gábornak, aki csak a 37. lett (54.74). Nem tudott a legjobb nyolcba beférkőzni 200 méter gyorson Kozma Dominik: jóllehet egyéni csúcsot ért el 1:44.97 perccel, be kellett érnie a 12. pozícióval, így neki nem lesz esti fellépése.

A 100 méteres mellúszás nyitónapi selejtezőjében a korábbi tervekkel ellentétben nem állt rajthoz a normálmedencében, Londonban 200 méteren olimpiai bajnok Gyurta Dániel, aki inkább fő számára, ennél fogva pénteki bemutatkozásra összpontosít Isztambulban.

Hosszú Katinka 400 méter vegyesen is felmérte állóképességét, s a szintén esti nyolcas fináléba másodikként került be (4:29.22 p), ráadásul a 4x200-as gyorsváltóban is közreműködött, a szerdai döntőbe segítve a rajta kívül Dara Esztert, Verrasztó Evelynt és Jakabos Zsuzsannát felvonultató, s a nyolcadik időt (7:53.13 p) produkáló válogatottat.

Hosszútól eltérően Jakabos egyéniben a 200 méter pillangót végül nem vállalta, 400 méter vegyesen viszont kitett magáért, s a negyedik legjobb eredmény (4:30.88) birtokosaként várhatja az esti finálét.

A váltótagok közül Verrasztónak is akadt szólószereplése, ő 100 méter háton próbálkozott, s egyéni csúccsal végzett a teljes rangsorban a 24. helyen (59.69).

Hosszú Katinka álomkezdése: arany után bronz

Csupán a második döntőig kellett várni az első magyar aranyéremre az isztambuli rövid pályás úszó-világbajnokságon: Hosszú Katinka a 200 méteres pillangóúszás döntőjében 2:02.20 perces világbajnoki csúccsal nyert. A klasszis ezt követően ingázott a dobogó és a medence (és a doppingvizsgálati szoba) között: az eredményhirdetés után a 400 méteres vegyes úszás rajtjához sietett, s miután abban a számban harmadik lett, újabb dobogós jelenése volt, éppen a 4x200-as női gyorsváltó előtt, amelyen a csapatból negyedikként ugrott medencébe, és a mezőnyben negyedikként ért célba.

Hosszú Katinka 50 méternél még csak az ötödik volt a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, de egyre feljebb kapaszkodott: 100-nál a 4., 150-nél pedig a 3. helyen fordult, majd lehajrázta London olimpiai bajnokát, a kínai Csiao Liu-jangot, és 8 századnyi előnnyel megnyerte a számot.

A magyar klasszis 2:02.20 perces időeredményével ráadásul Európa-csúcsot döntött: a korábbi rekord 2:03.21 perc volt, amelyet még szuperdresszben értek el. A harmadik helyen a brit Jemma Lowe végzett, a világcsúcstartó Liu Ce-ko (akinek 2009-es 2:00.78-as eredménye az egyetlen jobb rövid pályás idő Hosszúénál) csak negyedik lett.

A novemberi rövid pályás Európa-bajnokságon három arany- és egy ezüstérmet gyűjtő Hosszú – aki a vb előtt igazolt Bajáról a Vasashoz – a délelőtti selejtezőben elért 2:04.19 perces országos rekordján faragott még közel két másodpercet az esti döntőben. Ahol Szabados Béla (2000, Atzhén, 200 méter gyors) után a második magyar rövid pályás világbajnoki címet szerezte meg!
…kétszer is mehetett az eredményhirdetésre

Hosszú a nem sokkal az eredményhirdetés után kezdődő 400 méteres vegyes úszásban is érmet szerzett, a brit Hannah Miley és a kínai Je Si-ven mögött harmadikként ért célba 4:25.95 perces idővel. A jól kezdő, két úszásnem után még vezető Jakabos Zsuzsanna negyedik lett.

100 méter után Jakabos vezetett Hosszú előtt, a hátúszás után Jakabos tartotta első helyét, de az amerikai Madeline Dirado megelőzte Hosszút. Mellúszásban a brit Hannah Miley robbantott, és a kínai Je Si-ven is a magyarok elé került. Jakabos elfáradt, Hosszú megelőzte, és Diradót is lerázva megszerezte második érmét a vb nyitó napján.

A második eredményhirdetése után ismét mehetett az öltözőbe, s készülhetett harmadik szerdai döntőjére, amelyben Jakabos, Dara Eszter és Verrasztó Evelyn mellett a 4x200 méteres gyorsúszásban állt rajtkőre.

Verrasztó kezdett, a mezőny második felében úszott, 150 méternél a 8. helyen állt, de hatodikként „adta át a stafétát” Darának, aki 300 méternél negyedikként fordult, de 400-ra visszaesett a mezőny végére, és Jakabosnak nyolcadikként kellett a medencébe ugrania.

A nem sokkal korábban 400 vegyesen negyedik Jakabos is megnyomta az első 150 métert, és felhozta a váltót a 4. helyre (pedig harmadik is volt már). Jöhetett a harmadik döntőjében érdekelt Hosszú, akinek az amerikaiak és az oroszok elérhetetlenek voltak.

A kínai Tang Jivel kellett megküzdenie a dobogóért, de a pihentebb ázsiai 100 méterrel a vége előtt elhúzott. Hosszú a 4. helyen hozta a célba a magyar váltót.

Az amerikaiak nyertek az oroszok és a kínaiak előtt.

Cseh László az 5. legjobb idővel jutott be a döntőbe 100 méteres pillangóúszásban. Az elődöntő első futamában a 2. helyen végzett, 50.72 másodperccel újabb 14 századot faragott a délelőtti országos csúcsából.

Nem jutott döntőbe 100 méteres hátúszásban Bernek Péter, a szám elődöntőjében futamában az 5., összesítésben a 11. helyen végzett – ugyanott, ahol a délelőtti előfutamok során. Egyéni legjobbján azonban tovább javított, 51.42 másodperckerült a neve mellé.

A magyar döntősök nyilatkozatai:

Hosszú Katinka
200m pillangó: aranyérem – 400m vegyes: bronzérem – 4x200m gyorsváltó: 4. hely
A kétszáz pillangó nagyon kemény volt, a végén már mindenem fájt, a falnál meggyőződésem volt, hogy amikor visszanézek, azt látom, második vagyok. Alig bírtam odalökni a kezem… Óriási öröm, hogy sikerült győznöm, az pedig különös boldogság, hogy megdöntöttem az Európa-csúcsot. Ezek után a négyvegyesnek úgy álltam neki, hogy az hab a tortán – nem is mertem elkezdeni, mert nem tudtam, mennyi maradt bennem. Szerintem megnyerhettem volna, ha nincs előtte a kétszáz pille, plusz az, hogy el kellett rohannom – effektíve futva – a csarnok másik végébe, mert azt mondták, hogy mindenképp be kell jelentkeznem a doppingvizsgálatra. Szóval, nem segített, hogy tényleg fel-alá futkostam, épphogy visszaértem a vegyes előtti bemutatásra. Háton már éreztem, hogy van erő bennem, és biztos voltam a bronzéremben – az előzmények után ez volt a maximum. A váltót viszont sajnálom, simán dobogósok vagyunk, ha nem egy ilyen őrült nap végén rendezik.

Jakabos Zsuzsanna
400m vegyes: 4. hely – 4x200m gyorsváltó: 4. hely
Jól ment az úszás, és most ez a legfontosabb – talán majd egyszer adnak vigaszdíjakat a negyedik helyekért. A világbajnokság előtt hezitáltunk, hogy a kétszáz pillangót vagy a négyszáz vegyest válasszam, végül utóbbi mellett döntöttünk, és szerintem így volt jó. A váltót sajnálom, ha frissebbek vagyunk Katkával, meglehetett volna az érem.

Verrasztó Evelyn
4x200m gyorsváltó: 4. hely
Van azért hajszál a szájban, és én nem is arról beszélnék most, hogy Katka kettő pille és négyvegyes, Zsu pedig a négyvegyes után nyilván még frissebb lehetett volna. Én úgy számolok, hogyha sikerült volna megúsznom a legjobbamat, akkor bronzérmesek lehettünk volna. Sajnálom, de az persze jó érzés, hogy megint sikerült elindulnom, elindulnunk felfelé.

Eredmények:

RÖVIDPÁLYÁS ÚSZÓ-VB, ISZTAMBUL

Férfiak:
200 M FÉRFI GYORS, Világbajnok: Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:41.92, 2.Paul Biedermann (Németország) 1:42.07, 3. Conor Dwyer (Egyesült Államok) 1:43.78,...12.Kozma Dominik
4x100 M FÉRFI GYORSVÁLTÓ, Vb: Egyesült Államok (Ervin, Lochte, Feigen, Grevers) 3:06.40, 2.Olaszország (Dotto, Orsi, Santucci, Magnini) 3:07.07, 3.Ausztrália (D'Orsogna, Richardson, Mahoney, To) 3:07.27
Nők:
NŐI 200 M PILLANGÓ, Vb: Hosszú Katinka 2:02.20, 2.Csiao Liu-jang (Kína) 2:02.28, 3.Jemma Lowe (Nagy-Britannia) 2:03.19
NŐI 400 M VEGYES, Vb: Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:23.14, 2.Je Si-ven (Kína) 4:23.33, 3.Hosszú Katinka 4:25.95, 4.Jakabos Zsuzsanna 4:26.99
NŐI 4x200 M GYORS, Vb: Egyesült Államok (Romano, Chenault, Vreeland, Schmitt) 7:39.25, 2.Oroszország (Popova, Szokolova, Beljakina, Juszkova) 7:42.77, 3.Kína (Csiu Jü-han, Pang Csia-jing, Kuo Csün-csün, Tang Ji) 7:43.26, 4.Magyarország (Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka) 7:44.70

december 13., csütörtök:

előfutamok:

100 m női gyors (Dara Eszter)
400 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid)
50 m női pillangó
50 m férfi gyors (Takács Krisztián, Kozma Dominik)
100 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
4×200 m férfi gyorsváltó
800 m női gyors (lassú futam: Verrasztó Evelyn)
elődöntők-döntők:
100 m női gyors (elődöntő), 400 m férfi vegyes (döntő), 50 m női mell (döntő), 100 m férfi hát (döntő), 50 m női pillangó (elődöntő), 50 m férfi gyors (elődöntő), 100 m női hát (döntő), 100 m férfi mell (döntő), 100 m női vegyes (elődöntő), 100 m férfi pillangó (döntő, Cseh László), 800 m női gyors (gyors futam), 4×200 m férfi gyorsváltó (döntő)



(Forrás: Csurka Gergely, NSO)