Hosszú Katinka Európa-bajnok 200 vegyesen

Hosszú Katinka Európa-bajnok 200 vegyesen

2013. 12. 12.
Megosztás

Hosszú Katinka arany-, Bernek Péter ezüstérmet szerzett a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján. Cseh László csak tizedik lett 200 vegyesen.

A 24 éves magyar versenyző - aki magasan a legjobb idővel jutott a fináléba - címvédőhöz méltóan már az elején ellépett riválisaitól és előnyét folyamatosan növelve, végül 2:04.33 perces idővel magabiztosan diadalmaskodott. A szám másik magyarja, Verrasztó Evelyn 2:08.34 perces idővel a hatodik lett.

Negyedórával később 200 pillangón Hosszú Katinka a negyedik, Szilágyi Liliána pedig az ötödik helyen végzett. A pihenés rövidsége meg is látszott a teljesítményén, ugyanis a 24 éves Hosszú címvédőként nem tudott beleszólni az érmekért folyó versengésbe. Szilágyi és Hosszú egymással versenyzett a negyedik helyért, és utóbbi csapott hamarabb a célba.

"Jól ment az úszás, azt hiszem, 200 vegyesen sikerült a legjobbamat nyújtanom - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszút. - Ez az idő jobb, mint a régi világcsúcs, amit augusztusban döntöttem meg, azaz mondhatjuk, ennél az időnél még senki sem úszott jobbat - már rajtam kívül."

"Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel - tette hozzá -, picit sajnálom a 200 pillét, az összes fordulót elrontottam, de akkor sem lett volna sokkal jobb. Meg aztán úgyis a 200 vegyesen volt a hangsúly - ha tizenhárom percnél több pihenő van a két szám között, talán másként alakul az egész, de nem fáj a szívem a pillangó miatt. Úgy érzem, kezdek bemelegedni."

Korábban Bernek Péter ezüstérmet szerzett 200 m háton. A 21 éves magyar versenyző - aki a legjobb idővel került a döntőbe - a táv háromnegyedénél még az élen állt, ezt követően azonban a kétszeres címvédő Radoslaw Kawecki átvette a vezetést és megnyerte a finálét. Bernek 1:50.43 perces idővel csapott célba.

"Az idő lehetett volna kicsit jobb, bár most annyit mentem, mint tavaly Kawecki, csak ő is javult egyet. A fordulóival vert meg, hiába adtam bele mindent, sajnos a delfinezéssel mindig nagy előnyre tesz szert. Ha én is megpróbálnék hasonlóan nagyokat fordulni, még hamarabb elfáradnék, bár így is eléggé kivagyok. Az ezüstéremmel persze elégedett vagyok, sokat kell még dolgozni azon, hogy egyszer arany legyen" - idézte a Magyar Úszó Szövetség facebook-oldala a magyar versenyzőt.

Cseh László csak a 10., Verrasztó Dávid pedig a hetedik helyen végzett 200 m vegyesen. A 28 éves Cseh - aki a legjobb idővel került a döntőbe - kiválóan kezdett, közel 150 méterig a mezőny elején haladt, amikor a mellúszás végén egyszer csak elhaladtak mellette riválisai. A szám ötszörös rövidpályás Európa-bajnoka és címvédője ezt követően úgy tűnt, teljesen elkészült erejével, és az utolsó helyig csúszott vissza. A szám másik magyarja, Verrasztó Dávid 1:56.12 perces idővel a hetedik lett.

"Csak a szokásos. Az a mentális blokk, ami Barcelonában is volt - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Cseh Lászlót. - Kalapál a szívem, fáj a fejem, rosszul érzem magam, amikor felálltam a rajtkőre, már tudtam, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni. A pillangón még jól éreztem magam valamennyire, de háton már teljesen befeszültem, utána pedig úgy gondoltam, ezt el kell engednem. Az a dühítő, hogy most már jól érzem magam, nagyon jól. És csak saját magamra lehetek dühös. Reggel nem volt semmi gond, délután viszont... Persze, volt sok szép eredményem, és mégis feszülök, hogy akkor most legyen még jobb. Sajnálom. A kétszáz pille jó lesz. Túl vagyok a rosszon, jöhet a jó" - tette hozzá Cseh.

A Hosszú Katinka, Dara Eszter, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn összeállítású 4x50 méteres magyar gyorsváltó a nyolcadik helyen végzett.

Az 50 m férfi gyors elődöntőjéből Takács Krisztián nem lépett tovább (22.17 mp, 18. hely), Kozma Dominik viszont ötödikként (21.60) lett tagja a finálénak, ahol azonban be kellett érnie a kilencedik pozícióval (21.78).

100 m női háton Joó Sára kiszorult a legjobb húszból, az elődöntőben elért 1:00.25 perccel a 14. helyen fejezte be nyitónapi szereplését. A 100 m férfi pillangó elődöntőjében hasonló sorsra jutott Pulai Bence, aki 52.39 másodperccel a 19. lett.

Remekelt viszont a 200 m mell világklasszisa, Gyurta Dániel, akinek most a 100-as távon is kijött a lépés: az elődöntőből 57.56 másodperccel, a legjobb idővel, nem mellesleg okos és magabiztos versenyzéssel masírozott be a péntek esti döntőbe.

Eredmények:

nők,
200 m vegyes, Európa-bajnok: HOSSZÚ KATINKA 2:04.33, 2. Siobhan-Marie OÍConnor (Nagy-Britannia) 2:06.73, 3. Sophie Allen (Nagy-Britannia) 2:06.86,...6. VERRASZTÓ EVELYN 2:08.34

200 m pillangó, Európa-bajnok: Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:01.52, 2. Franziska Hentke (Németország) 2:03.47, 3. Jemma Lowe (Nagy-Britannia) 2:04.51, ,4. HOSSZÚ KATINKA 2:05.39, 5. SZILÁGYI LILIÁNA 2:05.44

4x50 m gyorsváltó, Európa-bajnok: Dánia (Pernille Blume, Jeanette Ottesen, Kelly Riber Rasmussen, Oe. Mie Nielsen) 1:37.04 perc (világcsúcs), 2. Svédország 1:37.08, 3. Oroszország 1:37.13,...8. MAGYARRORSZÁG (HOSSZÚ KATINKA, DARA ESZTER, MUTINA ÁGNES, VERRASZTÓ EVELYN) 1:40.09

50 m mell, Európa-bajnok: Julija Jefimova (Oroszország) 29.04 másodperc, 2. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.10, 3. Moniek Nijhuis (Hollandia) 29.79

férfiak
200 m hát, Európa-bajnok: Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:49.42 perc, 2. BERNEK PÉTER 1:50.43, 3. Christian Diener (Németország) 1:51.40

200 m vegyes, Európa-bajnok: Philip Heintz (Németország) 1:53.98 perc, 2. Simon Sjödin (Svédország) 1:54.28, 3. Filipe Diogo Carvalho (Portugália) 1:54.89,...7. VERRASZTÓ DÁVID 1:56.12,...10. CSEH LÁSZLÓ 1:56.98

400 m gyors, Európa-bajnok: Nyikita Lobintcsev (Oroszország) 3:39.47 perc, 2. Andrea Mitchell DÍArrigo (Olaszország) 3.40.54, 3. Velimir Stjepanovic (Szerbia) 3.40.91

50 m gyors, Európa-bajnok: Vlagyimir Morozov (Oroszország) 20.77 másodperc, 2. Marco Orsi (Olaszország) 21.00, 3. Andrij Govorov (Ukrajna) 21.17

4x50 m vegyesváltó, Európa-bajnok: Oroszország (Vitalij Melnyikov, Oleg Kosztyin, Nyikita Konovaljov, Vlagyimir Morozov) 1:32.38 perc (világcsúcs), 2. Olaszország 1:32.83, 3. Németország 1:33.06

(Forrás: mti)